Egészen kínos tempóhátrányban volt Sergio Pérez Max Verstappennel szemben.

A múlt hétvégi Holland Nagydíj negyedik köréhez érve egy a rosszul időzített kerékcsere miatt az élről induló Max Verstappen mintegy 14 másodperces hátrányba került csapattársával, Sergio Pérezzel szemben. Az újabb címvédése felé megállíthatatlanul menetelő holland azonban villámgyorsan visszazárkózott, ráadásul úgy, hogy közben előznie is kellett.

Volt olyan, hogy Verstappen több mint négy másodpercet hozott a szintén világbajnok autóval száguldó csapattársán, a zandvoorti futam végén pedig több mint tíz másodperces előnnyel intették  az első helyen a negyedik Pérez előtt – igaz, ebben benne van a mexikói öt másodperces időbüntetése is, na de akkor is:

Pérez pedig egy egészen röhejesen magyarázta egészen kínos tempóhátrányát csapattársával szemben:

„Esőre számítottunk, a csapat azt mondta nekem, hogy további eső érkezik. Mivel a pálya száradni kezdett, így ha teljes gázzal nyomtam volna, teljesen elkoptattam volna a köztes esőgumijaimat. (...) Sajnos azonban nem jól gondoltuk az eső érkezését.”

(Forrás: Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Pérez elárulta, mennyire nehéz Verstappen csapattársának lenni

„Meglepő”, ezt „nem is gondoltuk volna”.

„Probléma, hogy nincsenek nők a Forma–1-ben”

Időről időre előkerül a kérdés, lenne-e helyük a Forma–1-ben a nőknek. Lewis Hamilton szerint például igen.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés