Mások a prioritások.

Augusztus elején felröppentek olyan pletykák, miszerint a Ferrari olyan összeggel marasztalja Charles Leclerc-t jelenlegi szerződése 2024 év végi lejárta utáni időszakra, amire ember nem tudna nemet mondani. Ez számszerűsítve úgy nézhet ki, hogy a fiatal monacói 2+3 évre 185 millió eurót kapna.

Leclerc most megszólalt az ügyben, és határozottam cáfolja ezeket a híreszteléseket, akármennyire is jól hangzik számára:

„Bárcsak aláírtam volna, mert ez nagyon jó üzletnek tűnik. De nem, nincs új megállapodás, és nem is tárgyaltunk (a nyár folyamán), de egy ponton majd biztosan leülünk megbeszélni a dolgokat.”

Korábban felmerült, hogy helyet cserélhet Lewis Hamiltonnal, ami azt jelentené, hogy ő menne a Mercedeshez, míg a hétszeres világbajnok brit pedig a Ferrarihoz, de ezt is cáfolta:

„Egyértelműek a szándékaim. A csapat oldaláról nem tudok nyilatkozni, de nem nagyon aggódom, egyelőre nem ez a prioritás.”

Leclerc szerint most az első és legfontosabb dolog, hogy javítsanak az autón, hogy ismét győzelmekért harcolhassanak.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy volt F1-csapatfőnök elárulta, mennyire szemtelenül csaltak a csapatok régen

Spoiler: volt itt minden, még ólmot is pumpáltak a gumikba.

„Probléma, hogy nincsenek nők a Forma–1-ben”

Időről időre előkerül a kérdés, lenne-e helyük a Forma–1-ben a nőknek. Lewis Hamilton szerint például igen.

35 milliárdra perli a Williams F1-csapatot az egyik volt alkalmazottja

Elég komoly botrány van kialakulóban a Formula–1-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve