A nyolcvanas években az Audi azzal reklámozta a quattro hajtást, hogy egy összkerékhajtású 100-ast küldött fel egy síugrósáncon. Most újrajátszották a legendás reklámfilmet, immár egy elektromos hajtású e-tronnal.

1986-ban egy finnországi síugrósáncon vették fel azt a reklámfilmet, amivel az Audi 100 CS quattro összkerékhajtását reklámozták, és a nyolcvanas évek minden romantikája benne van ebben az egyperces klipben:

Az Audinál most ismét meghódítottak egy síterepet, de már a legújabb e-tronnal.

A kitzbüheli Streif pályán mentek fel az elektromos hajtású crossoverrel, aminek a kormányánál profi pilóta, a DTM-ben versenyző és ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström ült.

A 85 százalékos emelkedő elég komolyan hangzik, ennek a leküzdéséhez a széria e-tron nem is lett volna elegendő.

Az Audinál ezért speciális hajtást építettek hozzá: míg a sorozatgyártású modellben egy-egy villanymotor hajtja az első és a hátsó kerekeket összesen 400 lóerővel, addig a prototípusba hátulra még egy elektromotor került, a teljesítmény 500 lóerőre nőtt.

A 19 colos kerekeket szöges abroncsokkal szerelték fel, és már csak a pilóta biztonságát garantáló kagylóülés, hatpontos öv és bukókeret kellett az autóba. A filmen látszik, hogy egy fehér kábelt is húznak a sípályát mászó Audi előtt, az csak biztonsági okokból volt rajta, hogy ha elakadna az e-tron, akkor se csússzon vissza a meredek lejtőn.

Nézd meg, hogyan megy fel az e-tron a sípályán:

Ez is érdekelhet:

Lélegzetelállító képek készültek Abu-Dzabiban az Audi e-tronról

A sivatagban is megjáratták az elektromos prototípust.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve