A legújabb Škoda biztosan nem kerül sorozatgyártásba, mégis érdemes megnézni, hiszen a márka gyakornokai azt mutatták meg vele, hogy a városi crossover Kamiq alapjára milyen klassz raliautót lehetne építeni.

A Škoda már hagyományt csinált belőle, hogy a náluk gyakorlatot szerző diákok csapata minden évben kitalál egy tanulmányautót, amelynek születésében a tervezéstől az építésig részt vehetnek. Az utóbbi években készült már Scala roadster, platós Kodiaq és kabrió Karoq is, idén pedig egy raliautót álmodtak meg a gyakornokok.

Az Afriq névre keresztelt tanulmányautó nem más, mint a kompakt Kamiq raliváltozata,

amihez a Škoda Motorsport részlege nyújtott segítséget. A karosszéria merevítéséhez a hátsó ajtókat behegesztették, a sárvédőket pedig kiszélesítették, hogy elférjenek alattuk a murvás terepre szánt abroncsokkal szerelt kerekek.

A hátsó szárny a Fabia raliváltozatáról származik, akárcsak a kormánykerék, a műszerfal és a kagylóülések

a hatpontos biztonsági övekkel. A motorháztetőre szerelt plusz fényszórók, az apró visszapillantó tükrök és a szélvédő feletti légbeömlő nyílás is elengedhetetlen része egy versenyautónak, ezeket is megkapta az Afriq.

Az Afriq nemcsak a külsejével utal a raliautókra, hanem a hajtáslánca is jóval masszívabb lett a szériamodellénél. Mivel a Kamiq egyáltalán nem elérhető összkerékmeghajtással, ezért az Octavia 4x4 hajtáslánca került alá a 190 lóerős, kétliteres benzinmotorral és a hétfokozatú DSG váltóval, és még ezzel is csak 1350 kilogrammot nyom.

Vizet a sivatagba

Mivel egy ilyen autóval a sivatagi terepen is rajthoz lehetne állni, hasznos extrája az izraeli Watergen által fejlesztett vízkészítő rendszer, amely a levegő páratartalmát kivonva képes napi 20 liter ivóvízminőségű vizet készíteni.

Ez is érdekelhet:

A városban is használható városi terepjáró – Škoda Kamiq-teszt

Egy élhető SUV, ami a klasszikus skodazöldben remekül fest.

Nem állhatna ennél jobban a plató a Škoda Kodiaqnak

Elég menőre építettek át egy példányt.

Kabrióvá építették át a legújabb Škodát

Jópofa buliautó, de gyártásba azért nem kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés