Új korszakot kezd nemsokára a Smart, ami már csak részben a Mercedesé, és az elsőként érkező modell, egy elektromos hajtású kompakt crossover a divatos hangzású #1 nevet kapja.

A Smartnál már 2021-ben elárulták, hogy mivel kezd új korszakot a márka, amikor bemutatták a jövendő modelljük prototípusát. A Concept #1 egy kompakt méretű, teljesen elektromos hajtású crossover volt, aminek már dolgoznak a gyártásba kerülő változatán, és most néhány álcázott kép közzététele mellett elárulták a végleges nevét.

Az újdonság neve Smart #1 lesz.

A hashtag elég trendi hívószó egy ilyen divatos autóhoz, de azért nem estek túlzásba, mert a hashtag nem ejtett, az autót tehát egyszerűen Smart One-nak kell majd hívni. Az ehhez hasonló számozott névadás nem újdonság, az újonnan alapított márkák közül ezt utat járja a Lynk & Co és a Polestar is.

A fent említett márkákhoz hasonlóan a Smart is részben kínai kézben van. A márka felét a Mercedes, felét a Geely birtokolja, és a #1 fejlesztése is közösen folyik, a németek a dizájnt, a kínaiak a technikát adják bele.

Az elektromos hajtású autóról azt már elárulták, hogy a karosszéria légellenállási együtthatója 0,29, ami nem rekord, de nem is tragikus.
A név bejelentéséhez mellékelt képek alapján a Smart #1 formája nem sokat változott a koncepció óta,

annak 4,29 méteres hosszához és 2,75 méteres tengelytávjához közeli lesz a mérete is. A divatos elektromos crossover bemutatójának dátumát még nem tűzték ki, de ha már a prototípusokat tesztelik, akkor nem lehet annyira messze.

Koncepcióautónak így nézett ki:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Mercedes elismerte, hogy mellényúlt a Hamiltont váltó pilótával

Egy vezető idegsebész Michael Schumacher állapotáról beszélt

Ilyen a herceg autógyűjteménye egy adóparadicsomban

További cikkeink a témában