A nagyvárosi parkolás a legtöbb ember számára idegfelzabáló probléma, amivel kezdeni kell valamit. Somogyi Zsolt kezdett: a Parkl applikációval enyhítette az autózással kapcsolatos egyik legnagyobb frusztrációt.
Az ötletgazdával és egyben Wallis Motor-nagykövettel tartalmas gyerekkorról, ötletekkel telerajzolt tabletről, hatékonyságbizniszről és még a jövő városairól is beszélgettünk egy olyan cikksorozat keretében, amely az „elsőnek lenni” motívum nyomában jár. Ez ugye sok mindent jelenthet, többek között azt, hogy az illető valami kiemelkedőt, újat és értékeset hozott létre. Esetében ez hatványozottan igaz.
Mindenkinek lesz helye
Jó öt évvel ezelőtt a fenti a gondolatsor vezette napjainkban már sikeresen működő vállalkozásához. A Parkl modernizálta a parkolást, amivel mára már százezer regisztrált felhasználó számára csökkenti a parkolással járó mindennapi problémát, emellett hozzájárul egy élhetőbb város kialakításához.
Segítségével az autósok megkereshetik az úti céljukhoz legközelebb eső zárt téri parkolót, a parkolás folyamatát pedig, a sorompónyitástól a fizetésig, teljesen érintésmentesen intézhetik.
Az alkalmazás másik funkciójával a felhasználók már a közterületen is kényelmesen és készpénzmentesen parkolhatnak,
Továbbá a Parkl térképén már több mint 250 elektromos töltőpont is megtalálható, így már nemcsak a parkolást, de az elektromos autó töltését is intézhetjük ugyanazon applikáción keresztül.
A lakossági szolgáltatások mellett pedig üzleti megoldásaikkal irodaházaknak, illetve flottával rendelkező cégeknek is számtalan digitális parkolási megoldást nyújtanak.
Lendületvétel az ifjúkorból
Az idáig vezető út elég kacskaringósra sikeredett Somogyi Zsolt számára, aki afféle magyar Benjamin Buttonként először fiatal felnőtt korában kiélvezte az élet gyümölcseit, és harmincon túl ásta bele magát igazán a munkába.
„Összetartó, pici, nem kimondottan jómódú családban nőttem fel. Fiatalkoromban azt éreztem, hogy a szüleim, amit csak lehet, próbálnak nekünk – nem egyszer erőn felül teljesítve – megadni. Sokat sportoltunk, utaztunk, édesanyámék igyekeztek előtérbe helyezni az öcsémet és engem. A gimnázium befejezése után egyből el is kezdtem dolgozni, mert úgy éreztem, szükség van rá annak érdekében, hogy megengedhessek magamnak olyan dolgokat, amiket a szüleimtől kaptam. És persze jó érzéssel töltött el az is, hogy mindezt magamnak tudtam megteremteni. Húsz-harminc éves korom között iszonyú sokat utaztam, sportoltam, mindenféle munkát elvállaltam. Hatalmas lendületet, nyitottságot és látásmódot adott ez a szakasza az életemnek.
Manapság nagyjából heti hat napot munkával töltök, amikor pedig elérem a holtpontot, eszembe jutnak azok az évek, és olyankor belőlük merítek erőt.”
Rendszerek a zuhanyzóból
A parkolásbiznisz előtt motorcsónak-kereskedésben és síedzőként is dolgozott, ahol gyerekversenyzőkkel foglalkozott. A belső motivációja már akkor erőteljesen munkálkodott, mert egyrészt érezte, hogy hosszabb távon ez nem lesz elég, és valamit villantania kell, másrészt mindig is voltak víziói.
„Ha becsukom a szemem, ideális rendszereket, szolgáltatásokat látok. Nagyon sokat töröm rajtuk a fejem, ha pedig valami beugrik – általában zuhanyzás közben vagy félálomban –, már kapom is elő a tabletemet vagy a telefonomat, és azonnal lerajzolom” – ezt alátámasztva előveszi a táblagépét, ami inkább tűnik tervezőasztalnak, hiszen tele van színes ábrákkal, ötletekkel, álmokkal, koncepciókkal és illusztrációként használt képekkel, holott állítása szerint nem mérnök, maximum rajzolgatni és dolgokat kitalálni tud.
Kockázatos kezdet és nagy rádöbbenések
Ha most felskiccelne egy timeline-t, nagyjából ennél a pontnál jelölé be pirossal a Parkl megszületésének pillanatát.
„Néhány évvel ezelőtt a kapcsolatrendszerem tagjai közül páran fantáziát láttak a parkolással kapcsolatos ötletemben. Egy barátommal – aki már nem vesz részt aktívan a sztoriban – összeraktuk, ő segített például az üzleti terv kialakításában. Összeírtunk egy lehetséges befektetői társaságot, melynek majdnem mindegyik tagját ismertem még a síedzőkorszakomból, és aztán 2016 januárjában bemutattuk a projektet. Tudtuk, hogy egy startup kockázatos sztori, de hittünk benne, ezért azt mondtuk: csináljuk meg!
És megcsinálták.
„Az eredeti koncepció, miszerint magánszemélyek vagy társasházak, szállodák rövid távon kiadhassák parkolóhelyeiket, amikor épp nincs rá szükségük és ezekre a helyekre mások appal be tudjanak állni, kezdetben mindenki számára jó ötletnek tűnt; neked ideális, mert le tudsz parkolni, a háznak vagy a parkolóhely tulajdonosának is az, hiszen pénzt keres. Aztán, mint kiderült, az egész koncepción csavarnunk kellett egyet, hogy működőképes legyen. De így indultunk.
Ahogy mentünk előre az időben, fokozatosan egyértelművé vált, hogy amit csinálunk, az igazából a parkolás digitalizációja.
Ha egy parkolóházba berakjuk a lefejlesztett okoseszközünket, akkor a rendszámmal ki tudod nyitni, nem kell jegyet húzni, a parkolásod ugyanis nem egy parkolókártyával indul, hanem a telefonoddal nyitod a sorompót. Akkor jöttünk rá, hogy ez tök más, jóval nagyobb valami, illetve B2B-ben, nagy irodaházakban is működhet. Nemcsak megoldjuk az autósok parkolási problémáit, hanem megkönnyítjük a folyamatot is.”
Összekapcsolás és hatékonyság – ennyi a titok?
Azt mondja, az ő erőssége nem az, hogy beleássa magát egy-egy tudományágba, inkább az, hogy rendszerekben tud gondolkodni.
„A vállalkozás is erről szól: nem találjuk fel a spanyolviaszt, csak bizonyos dolgokat összeterelünk, megteremtjük a harmóniát. Rengeteg információ van a nagyvilágban, azokat kell összekapcsolni. Az alkalmazás lényege is ez: megnyitod, látod, hol van parkolóház vagy éppen melyik közterületi zónában állsz, tudod tölteni az autódat, be tudsz állni a munkahelyedre, hiszen minden be van kapcsolva egy hálózatba. Ettől lesz jobb a világ, az internet lényege is ez.
A jövő év egyik nagy feladata lesz, hogy a Parklből mint parkolási alkalmazásból átmenjünk egy full stack mobility alkalmazásba.
Vannak már új projektjeink, ilyen például a smart kerékpártároló, ami a Mol Bubi bázisállomásához hasonlóan működik, csak bármilyen bringát be tudsz tenni. Ugyanúgy az appal lehet kinyitni és rázárni, elektromos kerékpár esetén tölteni.”
Ebből úgy tűnik, a hatékonyságra törekszik, és igyekszik minden rosszul kihasznált területen érvényesíteni ezt a szemléletmódot.
„A hatékonyságsztori abszolút megvan nálam. Mindenben látom, és állandóan pörög az agyam.
Nem feltétlenül kell állandóan nagy dolgot feltalálni, ha mindent kicsit jobban csinálsz, és kihasználod a technológia adta lehetőségeket.
Mindennek az információmegosztás az alapja, a technológiát hívod hozzá segítségül. Ha információhoz juttatjuk az embereket, azzal időt tudunk spórolni, kényelmesebbé tehetjük az életüket, és környezetkímélőbbek lehetünk egy csomó tekintetben.”
Bár a statisztikák szerint népszerű a Parkl, maga a cég még nem pluszos. Somogyi Zsolt szerint ennek legfőbb magyarázata a folyamatos fejlesztésben keresendő, ami sok pénzbe kerül.
„Ha azt mondanánk, hogy holnaptól nem fejlesztenénk és nem csinálnánk újdonságokat, akkor úgymond ellenne magában a cég. Csakhogy egy startup esszenciája az, hogy folyamatosan újíts, új funkciókat hozz be, új piacok felé menj. A következő egy-két évben viszont már elvárás a profittermelés.
Azt hiszem, kimondhatom, hogy exitre játszunk.
Vagyis a gyors növekedés, majd az eladás a végső cél. Most már vagyunk azon a szinten, hogy akár meg is történhet. Látszik, hogy működik, a Parkl kell a piacnak.”
A hazai piacban is van még potenciál, és bőven akad hely a régiónkban is.
„Nagyon nagy invesztíció van magában az alapszoftverben, ennek a lehetőségeit viszonylag kis befektetéssel is lehet régión belül hasznosítani. A mi szoftverünknek ellenben van egy hardveres kivetülése, tehát ez nem olyan, mint mondjuk az Instagram, amit bárhol, bármikor nyomkodhatsz. Ehhez utazni, menni kell. Tavaly szerepelt a tervek között egy ausztráliai piacra lépés, tárgyaltunk befektetővel is, de sajnos a koronavírus keresztülhúzta a számításokat.”
Odavágó hullámok
A koronavírus, talán hangsúlyozni sem kell, méretes csapásként érkezett. Az ingyenes parkolás idején az emberek elszoktak attól, hogy fizetnek érte, például sokan le is törölték az appot. Újra rá kellett szoktatni őket, ezt követően pedig a Parkl nagyjából mostanában tart ott ismét, ahol a járvány előtt járt.
„A mobilitási piacnak rettenetesen odacsapott a koronavírus. Nem töltöd az autódat, nem mész be a munkahelyedre. A mi szolgáltatásunkhoz ugye el kell menni otthonról, nem tudod a karosszékből levezényelni. Nincs mit leplezni rajta, nagy szívás volt a Covid.
Az első hullám idején a csapat minden egyes tagjával külön leültünk beszélgetni. Két hónap türelmet kértünk, mivel ismeretlen problémával álltunk szemben, ez alatt fél munkaidőt, fél bért ajánlottunk. Nem tudtuk, hogyan alakul a jövő, de ezalatt a két hónap alatt kitaláltunk valamit, amivel a megváltozott helyzetben és üzleti környezetben is tudunk bevételt generálni. Az irodaházak parkolási nehézségeiben láttuk meg a potenciált, így visszatértünk, és elkezdtük az új szoftverkomponenst fejleszteni, amivel már az üzleti szférában is megálltuk a helyünket. Nyáron aztán elkezdtek helyreállni a dolgok, 2020. novembertől pedig jött az újabb lockdown, és az ingyenes parkolás, a cégek meg jól behúzták a kéziféket. A második hullám sokkal nagyobbat vágott oda, hat kemény hónapot kellett túlélnünk.
Nehéz volt ebben az időszakban egyben tartani a nagyjából húszfős csapatot, miközben mindenki látta, hogy mennyire pörög az IT-szektor, és egymás után vonják be a csilliárdokat olyan területeken, amiknek még kedvezett is a járvány. De sikerült. Fiatal társaság a miénk, mindenki próbálja magáénak érezni a feladatot és a kihívást. Biztos lett volna lemorzsolódás, ha az ominózus két hónapból mondjuk négy hónap lesz” – emlékszik vissza a nehéz időkre Somogyi Zsolt, akitől természetesen azt is megkérdeztük, hogyan lehetett ezt az embert próbáló koronaetapot menedzselni, a mélypontra került csapatot krízishelyzetben megtartani, motiválni, miközben senki sem tudta, mi lesz, hová tart a világ.
„Őszinteséggel és nyitottsággal. Nyílt kommunikációval. Tapasztalatom szerint, ha összesúgnak a hátad mögött, abból csak a baj születik. Ezzel szemben, ha leülsz mindenkivel külön-külön, nyíltan elmondod, mi a helyzet, és aztán betartod az ígéretedet, valamint az emberek tisztában vannak a krízishelyzet mértékével, akkor mindez összetartó erő lehet.”
Átgázolás helyett kooperáció
Az már kiderült, hogy a sportpályán szeret versengeni, az üzleti szférában viszont inkább a kihívások és a feladatok hajtják előre. A másokon áttaposás nem az ő stílusa.
„Mindenben próbálok a tökéletesre törekedni. Ha tokot keresek az ipademre, akkor egy hónapig kutatom a legjobbat. Az irodát is a saját kezemmel újítgattam fel a járvány alatt, hogy minden rendben legyen. Ha viszont mélyen magamba nézek, akkor elárulhatom, hogy nem bírom különösebben jól a versengést.
Nem másokat legyőzni akarok, inkább jót csinálni.
Konfliktuskerülő vagyok. Ha megnézzük mondjuk a hazai topvállalkozókat, akkor látható, hogy mindegyik magas, jó kiállású, határozott figura, és valószínűleg azért került oda, mert úgymond áttaposott mindenen. Na, rám ez egyáltalán nem jellemző. Kooperatívnak tartom magam, nem szeretem a konfliktusokat. Rosszul érzem magam benne, konkrétan megvisel.
Extrém példát mondok most, de könnyen elképzelhető, hogy ahhoz, hogy a cégünk még sikeresebb legyen, egy adott ponton kiderülhet, nem én vagyok a legtökéletesebb vezető, és a további előrelépéshez inkább egy buldózerre van szükség. Azért bele tudok állni dolgokba, de a kelleténél jobban számításba veszem az egyéneket.
Az üzleti kapcsolatokban is a kooperációra és az együttműködésre alapozok.”
Amikor pedig nem rendszerekkel álmodik és éppen nem irodai vagy Zoom-meetingen ül, akkor leginkább a feleségével szereti tölteni az idejét.
„Sajnos keveset kapcsolódok ki, mert ahogyan említettem, abból táplálkozom, ami húsz-harminc éves korom között megvolt. Szeretek a feleségemmel új dolgokat fölfedezni – alapvetően az utazás tud igazán feltölteni. Ez akkor a legjobb, ha Európán kívüli, és nincs roaming, ezáltal nem jönnek folyton az értesítések, más az időzóna, és csak fotózáshoz használom a telefonom.
Régen sokat sportoltam, bevallom azért, ez hiányzik.
Amikor valamibe belevetem magam, azt szeretem kétszáz százalékosan csinálni.
Ha most újra elkezdeném, először elmennék állapotfelmérésre, mondván nézzük meg, honnan indulok és hová lehet eljutni… Nyomnám, mint a gép. Nem tudok egy dologgal sem foglalkozni úgy, hogy nem a lehető legtöbbet teszem bele. Kipróbáltam például a golfot. Nem jött be annyira, nem éreztem rá, mire a haverjaim rámondták, hogy biztos azért nem akarom, mert tudom, hogy úgyse én leszek benne a legjobb. Pedig egyáltalán nem erről van szó, egyszerűen csak nem tetszett, és emiatt nem tudnám bele tenni a maximumot.
A szüleimnek rengeteg mindent köszönhetek. Amit ifjúkoromban átéltem, azt most megpróbálom valahogy visszaadni nekik. Elvittem már őket Ázsiába, Párizsba, Londonba és számos nagyvárosba, országba. Az ilyen utak alkalmával az első részlettől az utolsóig mindent én szervezek, de iszonyatosan élvezem. Az utazások és a közös élmények kapcsolnak ki igazán, és persze az is hatalmas energiát ad, ha látom a szüleim csillogó szemét, miközben a tenger hullámzásában gyönyörködnek, vagy otthon visszanézik az utazásról készült képeket.”
A jövő városai
Befejezésként arra kértük Zsoltot, ugorjon előre azon a bizonyos timeline-on nagyjából 2035-ig, és árulja el, szerinte hogyan néznek majd ki a jövő városai – természetesen főként mobilitási szempontból.
„Elektromos autókkal lesznek tele, ebben biztos vagyok, fontos, hogy a károsanyag-kibocsátás ne a belvárosban történjen meg. A shared mobility veszi át az uralmat, azaz nem feltétlenül lesz mindenkinek saját autója, hanem a legtöbben taxival, tömegközlekedéssel fognak járni, autót, rollert bérelnek. Ehhez persze jó P+R rendszerre és jó tömegközlekedésre van szükség, a belvárosban inkább gyalog mozogjon az ember.
Amiben nem hiszek rövid távon, az az önvezetés, mert a városi szituációkra nem lesznek felkészítve a szoftverek és a szabályozás sem. Azt gondolom, hogy hamar eljön, de inkább az autópályán. A városban mindenki saját maga vezet majd – elektromos autót, car sharinges járművet –, és azt is látom, hogy kitiltják onnan a belső égésű motorokat. Úgy hiszem, mondjuk a Balatonra tartva afféle hibrid megoldással Budapest határáig saját magunk vezetjük az autót, ami a pályára érve átvált, majd a lehajtónál újra átvesszük.
Nem lesznek dugók és balesetek, a követési távolság be lesz tartva.
Ami a jövőt illeti, továbbra is azt tartom, hogy nem kellenek grandiózus innovációk és találmányok a mobilitási szolgáltatások körében, csupán arra van szükség, hogy hatékonyan tudjak eljutni A-ból B-be. Rendszerbe kell szervezni az információt, azokat összekötni, hadd dolgozzanak csak együtt!”
Nagykövet
Fennállása során a Wallis Motor mindig is a tökéletességre törekedett, ezért nem meglepő, hogy olyan egyéniségeket választott márkanagykövetének, akiknek a DNS-be van kódolva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek.
Akad közöttük étteremtulajdonos, motorversenyző, színész, stílusguru, séf, Grand Slam-győztes, és még sorolhatnánk. Sok mindenben különböznek egymástól, de mindannyian újítók, értékhordozók, és saját területükön mindannyian kiemelkedőt nyújtanak.
A tehetségük, a hozzáállásuk, az életükben elért győzelmeik olyan történetek, amelyekből egyszerre lehet tanulni és erőt meríteni. Olyan elismerésre méltó sztorik ezek, amelyek jobb teljesítményre inspirálnak minket, arra, hogy értéket teremtsünk, hogy valamiben a legjobbak akarjunk lenni, és mindezt magabiztosan, stílusosan és sportos lendülettel tegyük.
A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wallis Motor.