Mindig is készített keménytetős változatot nyitott sportkocsijából a BMW, hol több, hol kevesebb sikerrel. A furcsa formájú Z3-tól a nyitható keménytetős Z4-ig mindegyiket lehetett szeretni, de a legújabbat imádnánk igazán, ha tényleg így nézne ki. Kár, hogy sosem válik valóra.

Már a Z3-ból is épített kupét a BMW, bár a bakancsforma miatt nem lett belőle átütő siker, az angolok kenyeres furgonnak, a németek sportcipőnek csúfolták. Mégis, mára igazi klasszikus vált belőle, már csak azért is, mert a roadsterrel ellentétben ezt a változatot csak hathengeressel gyártották.

Aztán az utódjából, az E85-ös Z4-ből sem maradt el a kupé, de itt már harmonikusabb formát álmodtak meg a tervezők, a dupla buborékforma tető a sportautó-gyártás legszebb korszakát idézi. Jobb volt vezetni, mint a roadstert, mert a torziós merevsége kétszerese volt, és ezt is csak hathengeressel adták.

A legutóbbi Z4-ből pedig minden változat kupé is volt, meg nem is, hiszen a kor divatjának megfelelően nyitható keménytetőt kapott az autó. A karosszéria színében vagy feketében kérhető tetőt 40 km/óráig menet közben is lehet mozgatni. Ebből a szériából nem készült M-es modell, de a 335 lóerős 35is-ben erre aligha panaszkodhattál.

Most pedig itt a vadonatúj Z4, legalábbis annak tanulmányváltozata, ami a formájával máris a rajongójává tett minket. A BMW a Toyotával közösen fejlesztette, ezért a Z4 csak vászontetővel, a Supra utódja pedig csak kupéként készül majd. Így aztán esély sincs arra, hogy ismét legyen keménytetős Z4, pedig X-Tomi már elképzelte, hogy milyen lenne, és az eredmény láttán reméljük, hogy az illetékesek mégis meggondolják magukat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.