Ha az extravagáns i8 sem elég különleges számodra, akkor neked szánták a Taraschi Berardót, a BMW plug-in hibrid sportautójának szinte felismerhetetlenre átépített változatát. Nagy árat kérnek az egyediségért.

Berardo Taraschi olasz autóversenyző és konstruktőr emlékére készült ez a sportkocsi, ami nem más, mint egy BMW i8 álruhában. Az autóhoz teljesen új, kézzel formált alumínium karosszériát készítettek, amivel a méretei is megváltoztak, a hossza 4,69-ről 4,98 méteresre nőtt. A felfelé nyíló ajtókról mégis felismerhető, hogy az i8-ból építették.

A stílusa kétségkívül egyedi, de minket nem győzött meg teljesen, és a belső tér is meglehetősen egyedi ízlés szerint készült.

Szinte minden részét barna bőrrel vonták be, és amit nem, azt fával borították, így a Taraschi Berardo utastere inkább hasonlít egy szivarszobára. A színes képernyők és a kapcsolók azonban ismerősek lehetnek a BMW-ből.

A technika nem változott, az i8-ból ismerős 1,5 literes, háromhengeres motor és elektromotor hajtja a kerekeket,

de a szériamodell 374 lóerős teljesítményével szemben a Taraschi legalább 420 lóerőre képes, amivel 3,9 másodperc alatt gyorsul százra, és 280 km/óra a végsebessége. Felárért a Berardo teljesítményét 470 és 520 lóerőre fokozzák.

Az egyediségnek ára van, a Taraschi nem kevesebb, mint 800 ezer eurót kér a limitált példányszámban gyártandó autóért, ami 285 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
16% 8-10 éve
41% +10 éve