A Mercedes főnöke nem szól bele a kettejük harcába.

Múlt évben még azzal fenyegette a pilótáit a Mercedes főnöke, Toto Wolff, hogy ha nem hagyják abba egymás szapulását, akkor 2016 év végén valakinek távoznia kell majd kettejük közül. Úgy tűnik azonban, hogy Wolff rájött, hogy ez senkinek nem lenne jó, így most azon az állásponton van, hogy nyugodtan kergessék egymást, nincs és nem is lesz soha csapatsorrend.

Tegnap egy sajtóeseményen nyilvánvalóvá vált, hogy nem várhatunk tőlünk nyugodt évet, ugyanis már a szezon kezdete előtt elkezdődött a hidegháború. Stuttgartban tartott egy rendezvényt a Mercedes, ahol Hamilton figyelmeztette Rosberget, hogy figyeljen csak oda, mert idén még keményebben versenyezni.

Azonban mivel a Ferrari idén már a világbajnoki címért fog versenyezni, Wolff inkább levezi a pórázt a két fenevadról, hogy egymást, valamint a Ferrarit is szabadon tudják támadni.

„Nem korlátozzuk már a pilótáinkat úgy, mint ahogyan azt egy éve tettük” – mondta az osztrák csapatfőnök.

„Jövünk nekik ennyivel, jövünk nekik azzal, hogy engedjük őket versenyezni. Mostantól inkább együtt dolgozunk kettejükkel, minthogy külön versenyt fussunk a csapaton belül is. Egyenlő feltételeket kapnak.”

Hamilton azonban nem csak Sebastian Vettelt és Rosberget ellen kívánja az új, keményebb vezetési stílusával legyőzni, hanem be akarja bizonyítani, hogy az új rádiós szabályok ellenére is, amik nem engedik, hogy a csapat segítsen, nyerni tud.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés