1919-ben alapították, tehát idén százéves a Citroën, ami több érdekes attrakcióval is ünnepli a születésnapját. A hétvégén például ingyenes szabadtéri autómúzeummá alakítanak egy utcát Párizsban ott, ahonnan a márka története indult.

Az első világháborúban a hadi muníció biztosítására nyitott meg az a gyár Párizsban a Javel negyedben, amit André Citroën később a saját autógyárává alakított. Még évekkel előtte Detroitban járt Henry Fordnál, és az ott látott technika alkalmazásával az 1919-ben bemutatott legelső Citroën, a Type A lett az első sorozatgyártású autó Európában.

A javeli üzem meghatározó volt a Citroën történelmében, egészen 1975-ig készültek itt autók,

a legutolsó a legendás DS volt. A márka főhadiszállása a nyolcvanas években máshová került, és az épületet is lebontották, de a Citroën most úgy döntött, hogy a környéken ünnepli meg a századik születésnapját egy szabadtéri autómúzeummal.

Az éjszaka leple alatt alakítják át kiállítási területté a 15. kerületben, a Szajna-parttól nem messze fekvő rue Linois-t,

ahol több száz méter hosszan sorakozik majd pontosan 100 autója a márkának. Az ingyenes kiállításon látható lesz 74 veterán modell, 14 versenyautó és 4 tanulmányautó, valamint a jelenlegi választék néhány típusa is.

A Born Paris XV névre keresztelt kiállítás érdekessége még, hogy csak három napig tart, június 14-től 16-ig lehet megnézni az autókat, úgyhogy ha a hétvégén Párizsban jársz, akkor meg kell nézned ezt a pop-up programot.

Ne hagyd ki az autómárka tiszteletére kialakított Javel – André Citroën metrómegállót sem, aminek az installációját nemrég újítottak fel.

Ha nem jársz Párizsban, de szereted a Citroënt, akkor ezt ajánljuk:

Virtuális autómúzeumot nyitott a Citroën, amiben örömmel fogsz elveszni

Beülhetsz és körülnézhetsz a legendás modellekben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés