Nem F. Gábor az első, akivel példát statuált a karma.

Lehet, hogy már láttad a rendőrségi videót, amelyen egy autó felé rossz szándékkal közelítő férfi egy terméskővel próbálja betörni egy taxi bal első ajtó ablakát, de végül magát sikerül pofán csapnia:

A harmincéves dunaharaszti F. Gábornak sűrű éjszakája volt február 17-én: egy kocsit feltört, egy másikat nemcsak feltört, hanem el is lopott, ahogyan egy motorkerékpárt is. Az autókból masszázságyat és bárszéket vitt el – ez sem mindennapi –, meg ugye ott volt a taxi, amellyel nem boldogult. F. Gábort végül letartóztatták.

F. Gábor elég szedett-vedett csapatba került: a szerencsétlenek közé, akik valamilyen hasonló, Benny Hill-zenét igénylő produkciót hajtottak végre, ami aztán az emberek általános igazságérzete és persze káröröme miatt nagyot futott az interneten.

A srác, aki be akarta rúgni egy BMW szélvédőjét, mert csak:

Akik azt hitték, erősebbek a markolósnál, mert ketten vannak:

A toyotás, aki a középső ujjának kinyújtásával fejezte ki, milyen ügyesen kivágott valaki elé:

A szellemi társa, aki nem mutogatott, inkább ordibált, végül sátáni kacajt váltott ki:

A gyalogos, aki viszont mutogatott:

A terepjárós, aki annyira kiborult, hogy fel:

A Focus ST-vezető, aki alatt annyira tomboltak a lóerők, hogy nem bírta kivárni, amíg zöldre vált a lámpa:

Egy másik fordos, aki egy kamionossal próbált emberkedni:

És aki áthajtott a piroson, pedig nem tudott tolatni:

Szóval csak okosan és szabályosan!
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés