A balatonfüredi veteránautós szépségverseny egyik különlegessége volt az a BMW 315 Roadster, ami már szériaváltozatában is meglehetősen ritka és értékes darab, de ez a példány egy egyedi prototípus, amit százmillió forintos összegért kínálnak.

Balatonfüreden vonultak fel a hétvégén a legszebb veterán autók, a Concours d’Elegance mezőnyéből pedig néhány típus még úgy is kiemelkedett, hogy minden kiállított modell igazi ritkaság volt. De ilyen BMW roadster, mint ez az 1936-os darab, nemcsak a Balaton-parton, de a világon is csak egy darab van.

Már a 315 Roadster sem egy gyakori típus, hiszen 1934 és 1937 között 9535 darabot gyártottak belőle.

Ezt a példányt 1936-ban szállították le, és egy olyan szervezet műhelyébe szállították, amelyet Carl Friedrich von Siemens alapított azért, hogy a Henry Ford által tökélyre vitt sorozatgyártást a németországi iparban is meghonosítsák.

A paraméterei mai szemmel megmosolyogtatnak, de a harmincas években egy sportkocsihoz méltók voltak.

1490 köbcentis, hathengeres motorja 34 lóerőt teljesített, ami elég kevésnek hangzik, de mivel a könnyű építésű sportkocsi csak 780 kilogrammot nyomott, ezért akár 120 km/órával is száguldhatott, ez pedig egy ilyen nyitott roadsterben elég soknak tűnt.

A 315 Roadster alapjaira egy karosszéria-beszállító épített egyedi stílusú felépítményt, ami nemcsak áramvonalasabb, de előremutatóbb is volt a szériagyártmánynál. A prototípus sorsa innentől kalandos, hiszen a második világháborúban nyom nélkül eltűnt, és évtizedekig semmit sem tudtak róla, nyilván úgy vélték, hogy megsemmisült.

De 1989-ben felbukkant Csehszlovákiában, és három évvel később Németországba szállították, hogy eredeti állapotába hozzák. A felújítása Lengyelországban zajlott, és nemrég fejeződött be, így az egyed BMW 315 Roadster ismét eredeti fényében pompázhatott a Balatonnál.

Csak komoly gyűjtők érdeklődésére számíthat ez a BMW 315, amit a stílszerűen 315 ezer eurós, azaz 98 millió forintos ára is jól mutat.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés