Össze-vissza nyilatkozik egymással teljesen ellentétes véleményeket

Bizonyára mindannyiunknak megvan, amikor Alonso GP2-es motornak nevezte a Hondát, a hazai futamán. Rá pár nappal már úgy nyilatkozott a főnöke, hogy Alonso ezt nem is gondolta úgy, és ne alapozzunk a véleményére. Na erre rá Alonso a következő nyilatkozatában megfenyegette a csapatát, hogy az vagy teljesíti három követelését, vagy idő előtt elhagyja őket, mert ha nem tud a kocsi a Q3-ba kvalifikálni majd a jövő márciusi ausztrál nagydíjon, akkor nem is kiváncsi többet rájuk.

És itt tartottunk, ez volt az utolsó nyilatkozata Alonsónak, mire a spanyol ma kiadta azt a nyilatkozatot, hogy ő biztosan, 100%ra tutira, ha az ég leszakad is, 2017-ig marad a McLarennél. Na ezt rakja össze valaki, mert nekünk nem nagyon nem megy. Most Alonso vagy szimplán átment nőbe, és komoly hangulatingadozásokon megy keresztül, vagy Ron Dennis minden egyes nyilatkozata után leül vele, hogy gondolja át mit mondott és fusson neki mégegyszer. .

"Természetesen egész idényben pozitívak voltunk, mind az autóval szemben, mind pedig a csapat szempontjából. Nagyon sok kemény időszakot megjártunk, de sosem az az igazság, amit az ember egy rádióban mond, a rádiónak amúgy is privátnak kellene lennie. Nagyon pozitívan állok a csapathoz, ahogyan Jenson is. Teljesen normális, ha egy futamon helyeket veszítesz, ez néha benne van a pakliban. Ez egy nagyon különleges sport, itt ha mondunk valamit a csapatnak, akkor azt mindenki hallja, de az embereknek nem ezeket kéne figyelniük, hanem amit tiszta fejjel mondunk." -nyilatkozta Alonso, de már várjuk a következő negatív, elhagyom a csapatom megjegyzését.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés