Olyan erős, hogy szinte bármit lenyom gyorsulásban a Tesla Model S, jövőre pedig már a versenypályákon is bizonyíthat az elektromos autóknak kiírt GT bajnokságban.

Bemutatták a Tesla Model S versenyváltozatát, amivel jövőre az elektromos autóknak kiírt GT bajnokságban állnak rajthoz. A bevetéshez alaposan átalakították az autót: kiszélesítették a sárvédőket, egyedi felniket szereltek fel, hátulra pedig óriási légterelő került.

Belül még nagyobb a különbség, hiszen az utastérből mindent kiszereltek, még a kárpitokat is. A helyére bukókeret és kagylóülés került, de érdekes módon a 21 colos központi érintőképernyőt meghagyták. Ki tudja, lehet, hogy a pályarajzot mutatja verseny közben.

A versenyautó prototípusa a korábbi P85+ változat alapjára épült. A hátsókerék-hajtású Model S villanymotorja ebben 416 lóerős és 601 Nm a legnagyobb nyomatéka, ezért a motorhoz egyáltalán nem nyúltak, így is 3,2 másodperc alatt lehet vele nulláról százra gyorsulni.

Érdekes lesz a bajnokság, ami hét helyszínre látogat el, olyan legendás pályákra, mint a Paul Ricard, Barcelona, Assen, Estoril és a Nürburgring. A versenyben 10 csapat vesz részt, mindegyik két pilótával, akik közt nemcsak férfiak, hanem nők is lesznek.

A túraautó-világbajnokságból Michelisz Norbi ellenfeleként ismert Tom Coronel már jelezte nevezését, az egyik első prototípust pedig a korábbi Formula–1-es pilóta Heinz-Harald Frentzen tesztelte. Már készül az új versenyautó is a P100 alapján, amit januárban állítanak ki Birminghamben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve