Az erőteljes megjelenésű, praktikus, sokoldalú, mégis olcsó Duster sikerre volt ítélve már az első széria megjelenésekor is. A második generáció tavaly frissített mai verziójának is megvan minden szuperképessége, ami a további sikerhez kell. Ennyi pénzért ekkora tudást, helyet továbbra sem ad senki más.

A leglátványosabb változás az új Dusteren az új hátsó lámpa. Azok közül, akik a városban a párhuzamos sávban megelőztek, sokan visszalassítottak, hogy újra megnézhessék a szép piros LED-rajzolatot. De amúgy tényleg szinte minden pont olyan, mint volt. Pont olyan a jó is, pont olyan a rossz is. Ár-érték arányban pedig a Duster továbbra is verhetetlen.

Körbejárva a kocsit, hiába meregettem a szemem, magam is alig láttam változást a facelift előtti változathoz képest a hátsó lámpákon kívül. Pedig az elsők is változtak! LED-es lett a menetfény és a tompított. A távfény viszont nem, így éjjel a reflektort fel-le kapcsolgatva érdekes fényjátékban van részünk, ahogy a kékesfehér alapfény mellett megjelenik a sárgás távolsági fény is. És, bár ez se látszik, maga a tesztautó szürke színe is új: ez a „Highland szürke metál”.

A Dacia Duster maradt, ami volt: minden ízében olcsónak tűnő, olcsón is gyártható és olcsón adható, mégis szerethető és élhető, családi ütős-vágós mindennapi autó.

Legjobb tulajdonsága, hogy az ember sosem érzi úgy: ezzel a kocsival foglalkozni kellene. Ez egy használati tárgy. Felveszem, odébb viszem, leteszem, elfelejtem, amíg megint használni nem akarom. Nem törődök vele, nem érdekel, hogy kopik, koszolódik, használódik. Nem akarok vigyázni rá, eszembe se jut. Ha valahol leparkoltam, simán csak kiszállok és otthagyom. Vissza se nézek rá. Megfelelő felszereltség mellett még be se kell zárni: a Renault-féle kulcsnélküli rendszer egy kattanással reteszeli a zárakat, ha zsebemben a kulcskártyával pár lépésre eltávolodtam tőle, én pedig mehetek a dolgomra.

Néha nyilván el kell vinni szervizbe, időnként utána kell tölteni az AdBlue-t, ha kifogy és persze nem árt kiporszívózni és lemosatni, ha már túl nagy a diszkomfortérzet a kocsiban vagy a kocsi mellett. De ennyi. A Dacia Dustert valahogy mindig pont azért lehetett szeretni, mert nem igényli a szeretet.

Ez a furcsa paradoxon annyira erős, hogy még azt is elbírja, ahogy a gyártó direkt rájátszik az imidzsre. A DUSTER felirat a 99%-ban olcsó műanyagból készült, műanyagszagú utastérben több ponton is megjelenik (érintőképernyő alatt, az utaslégzsák fedelén, az üléskárpitba hímezve) és még a tetőkorlátba marva is megismétlődik. Nem is baj, mert a maga általános igénytelenségében ez a hangsúlyozott karakter igenis menő! Simán el tudnék képzelni Duster feliratú bögréket, termoszokat, akár ruhadarabokat, amiket büszkén használ, akár visel egy dusteres. Vannak autók, amelyeknek jól áll a merchandise és vannak, amiknek nem – a Dusternek igen.

Egy dologtól lehetne még jobb a kocsi: ha lehetne a dízel, 4x4-es modellhez is automata váltót kapni. De nem lehet, csak azt a hatfokozatú kézit, aminek az első fokozata annyira rövid, hogy terepen szinte a felezőt is kiváltja. Ezt egy kicsit szokni kell, városban eleinte zavaró, hogy az egyes elinduláshoz sok, a kettes kevés, a kanyarokat pedig kettes helyett hármasban kell venni. Szokni kell, de meg lehet szokni. Pár nap után már fel se tűnik, hogy a szokásosnál többet kapcsolgatunk.

A hatodik fokozat viszont autópályán lehetne egy kicsit hosszabb. 130-nál a 2750-es fordulat indokolatlan, ennél a tempónál elvinné a kocsit a nyomatékcsúcs alja tájékán is a motor. Talán a Duster hírhedten rossz légellenállása miatt vették ennyire rövidre a hatost, a biztonság kedvéért, szembeszél esetére. (Az előd alaktényezője 0,42 volt, a mai modellről nem találtam sehol hivatalos adatot.) A fogyasztás viszont így is elfogadható. Sztrádázás nélkül 5,5 liter körül evett a kocsi, az autópályamenetek emelték összességében a nagyjából kiegyenlített teljes tesztátlagot (1/3 város, 1/3 vidék, 1/3 pálya) kereken hat literre.

Érdekes, hogy bakancsforma, magas fordulat, dízelhang ide vagy oda, a Dusterben autópályán, 130-nál is lehet hallgatni a rádiót vagy beszélgetni. A hathangszórós audiorendszer hangminősége nyilván nem kiváló, legfeljebb csak közepes, viszont hallottam már ennél sokkal rosszabbat sokkal drágább autókban is. A konnektivitás (a modellfrissítés óta Apple Car Play és Android Auto, kábel nélkül is) működik, a navigáció képe primitív, de az is működik. Az érintőképernyő képe ugyan fakó, a mutatós műszeregység oldschool, de minden használható.

Terepen a 21 centis szabad magasság már önmagában nagyon sok mindent megold, de ha kell, az ülések közti tárcsával a fix 4x4-et kapcsolva szinte bármin bőszen törtet át a Duster.

Az összkerékhajtás ugyanakkor zabálja az erőt, 4x4-módban érezhetően lomhább a kocsi terepen. Problémás helyeken pörgetni kell a motort, nincs meg az a terepjárós rendíthetetlenség, amit 2,5-3 literes vagy még nagyobb valódi terepjárókban lehet érezni.

Megnyugtató dolog terepezéskor a mechanikus kézifék. Egyrészt jó, ha mindig egyértelmű, fogja-e valami a hátsó kerekeket, vagy sem, de extrém körülmények mellett akár a manőverezésben is segíthet a külön blokkolható hátsó fék. A terepezést is, a városi autózást is segíti az előre is, hátra is látó parkolókamera-rendszer, de rutinos vezetőknek nem nagyon van szükségük erre. A kockaforma autó határait mindig jól lehet érezni, hátul szinte ott van vége a kasztninak, ahol kilátunk. A Duster nem divatos kupé-SUV, hanem egy praktikus használati tárgy.

A legolcsóbb Dacia Duster ma (2022. március 12. – sajnos nem árt ezt napra pontosan megadni manapság) 4,85 millió forintba kerül, 90 lovas kis turbómotorral. Dízellel (és ezzel a drabális, nagy légellenállású karosszériával inkább ennek van értelme) 5,75 millió forint a minimum, de a 4x4-es autóért már legkevesebb 6,85 milliót kell fizetni. A majdnem legmagasabb, mosolyogtató módon Prestige-nek (presztízs, na ja) nevezett felszereltségű tesztautó listaára pedig 7,2 millió forint. Sok? Sok, persze.

De ki az, akinél van kevesebbért is 4x4 és dízelmotor, ekkora testben? Senki. Szóval akinek csak egy 4x4-es, rossz úton is kiválóan használható, takarékos, gazdaságosan üzemeltethető, olcsó, de nem kellemetlen autó kell, vegyen egyet, amíg lehet kapni, aztán hajtsa, üsse-vágja 10-15 évig, vagy amíg még lehet gázolajat tankolni személyautóba egyáltalán.

Már tűkön ülök, úgy várom a Joggert, pedig már ültem is benne (nem tűkön):