Jól néz ki, jó a kékje, még ha nem is új; mostanában az összes érdekesebb VW-t ebben a „lapiz-kék metál” színben látjuk. Szép, szögletes, agresszív, nagy autó, még akár pár méterről is könnyedén Touaregnek nézheti az ember. A krómok, az R betűk nagyon hatásosak, a nép észreveszi a kocsit, és lelkesedik érte. Nem is emlékszem, mikor váltott ki utoljára ennyi felemelt hüvelykujjat, érdeklődő odasomfordálást, egyáltalán: reakciót az Utca Emberéből alattam egy Volkswagen tesztautó. Talán az aranymetál VIII-as Golf, amikor a VIII-as Golf még új modell volt.

Pedig a Tiguan még csak nem is új. A második generáció már hatodik éve készül, a facelift 2020-ban érkezett. Ekkor jött az R is, ami gyakorlatilag a VW kompakt SUV-jának GTI-változata. Kívülről a sok R betűről és a masszív kettős ikerkipufogó-végről lehet felismerni.

Katalógusértékei alapján izgalmas kocsi ez, hiszen, ha úgy tetszik, az alapkivitelű Porsche Macan motorját kapta meg, csak erősebbre húzva.

A Tiguan R-ben a VW Csoport kétliteres TSI turbómotorjának 320 lóerőre beállított változata dolgozik össze egy hétfokozatú duplakuplungos automata váltóval. A kocsi összkerékmeghajtású, felárért pedig Akrapovic kipufogórendszer aláfestő zenéje is jár a nagy teljesítményhez. Minden adott a fantasztikus élményekhez. Vagy mégsem?

Mégsem. Az autó kormányán van egy különlegesen izgalmasnak látszó gombocska: egy kéken világító R betű. R, azaz Racing. Sajnos hiába nyomkodjuk teljes erővel bal hüvelykujjal ezt a gombot, a Tiguan R-ből akkor se lesz Porsche, amikor a váltó, a motor, a kormányzás R módba kapcsol. Ebben főleg a váltó, illetve a motorvezérlés a hunyó.

A Volkswagen Tiguan R egyszerűen nem mer sportautó lenni. A motor padlógázon tolva, leszabályzásig húzatva is becsicskul a váltások előtt, és finoman, óvatosan, fokozatosan veszi el a gázt a kapcsolásnál, majd finoman, óvatosan, fokozatosan adja vissza ismét a maximális üzemanyagellátást, nehogy egy mikrogramm extra CH vagy CO is megjelenjen a kipufogógázban. Pedig a váltó tud gyors is lenni. Ezt paradox módon akkor érezzük igazán, amikor lassan, pontosabban minimális gázadással, kis motorterheléssel gyorsítunk. Városban normálisan autózva a Tiguan R DSG-váltója iszonyú gyorsan dobálja a fokozatokat, már-már villanyautós, szinte megszakítás nélküli a gyorsulás. Hát persze, hiszen alapjáratközelben a motor alig éget üzemanyagot, nincs extra károsanyag-kibocsátás, ha picit ejteni és újra emelni kell a fordulatot.

Amiben megvan az R: a nagy kanyarsebességek és a magabiztos rágyorsítás sztrádán még jócskán a normál sztrádatempó felett is. Az aktív diffis összkerékhajtás torque vectoring funkcióval préseli az ívekre az autót, lóerőből pedig nagyon sok van, ez egyértelmű minden padlógáznál, még ha kicsit várni is kell a lovakra ilyenkor.

Amúgy, az R betűt nem nézve a Tiguan maradt, ami volt: a kompakt szabadidő-autók között egy tágas, komoly térérzetet nyújtó, igazi univerzális kocsi. A családi jelleget az óriási hátsó lábtérrel, a magas tetővel le sem tagadhatná, de a kék varrások, az R betűk, az első integrálülések, a kiváló fogású kormány azért elég tesztoszteront fejlesztenek Apuban ahhoz, hogy ne csak Apunak, de férfinak is érezhesse magát. És jól szól a Harmann-Kardon hifi is, igazából sokkal jobban, mint a szép hangú, de valahogy mindig távol lévő, túlságosan elszigetelt kipufogó.

Amiben a VW Tiguan mint 2022-es Volkswagen, kiemelkedően jó, az a HMI, az Ember-Gép Interface, a kezelőszervek, kijelzők rendszere. Ennek pont az az oka, hogy a Tiguan egy öreg modell. A világításkapcsoló még rendesen, tekerősen működik, a klímakonzol ugyan már érintésérzékeny felületekkel operál, de legalább még az érintőképernyőtől elkülönítve, mindig ugyanott találjuk meg ezeket a nem-gombokat. A váltókar körül még akad pár valódi, fizikai gomb is néhány funkció számára. A kormányküllőn lévő érintős pszeudo-gombok viszont ebben a kocsiban sem működnek jól, könnyű a funkciótévesztés, nehézkes a tempomat vagy a rádió kezelése.

A műszeregység, mint az összes mai VW-konszernes kocsiban, leszámítva talán néhány Škodát, túl sok információt akar túl színesen, túl izgalmasan átadni. Ezen segít a Head-Up Display (ebben a modellben az egyszerűbb, felhajtható plexilapra vetítős fajta), ami legalább az aktuális sebességértéket mindig ugyanoda, mindig jól látható helyre vetíti, nagy számjegyekkel.

Az már valószínűleg a chiphiány következménye, hogy az alapáron is 27 milliós kocsiban, a Tiguan csúcskivitelében kézzel kell tologatni az ülést, manuális tekerentyűvel kell dönteni a támlát. Ez még akkor is fura, ha amúgy az ülésállítás, mint az összes többi mechanikus kezelőelem is (hátsó támladöntés, hátsó ülésállító szerkezet, rekeszek fedelei stb.) azzal a masszív, precíz, németes határozottsággal, pontossággal működik, amiért a német kocsikat hagyományosan nagyon lehet kedvelni.

Kedveltem is ezt a kocsit. Vidáman gurulgattam vele jó pár napon át, de sokkal jobban szerettem belőle a Tiguant, mint az R-t. Ez az autó a sok lóerőtől sem lett sportautó. Ha viszont úgysem az, praktikusabb lenne takarékos-nyomatékos dízelmotorral, vagy ha sok a városi kilométer, az eHybrid fantázianevű, a Passat GTE-ből ismerős konnektoros hibrid rendszerrel. Persze akkor biztosan nem néznék meg ennyien és nem lenne ilyen izgalmas a hangja, cserébe tíz liter alatt is meg lehetne úszni a száz kilométereket.

Ha ennyi pénzért is van Tiguan, akkor ennyi erővel már ez a Lexus is a Tiguan konkurense lehet: