Több Toyoták vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes! Amerikai és japán limuzinok, ázsiai egyterűek, terepjárók, kompaktok – minden.

A világ legnagyobb autógyártója csupán termékskálája egy vékony sávját kínálja Európában. Borzasztó sok olyan Toyota létezik szerte a világban, amit mifelénk még senki se látott. Ezek közül villantunk fel tízet, de olyan mélységekbe merülünk, hogy a szürkeimportban azért még magyar földön is elő-előforduló Siennára vagy Tundrára, mindenféle átemblémázott Daihatsura és Suzukira, illetve a japán belpiacos, sehol máshol nem elérhető kei car törpeautók tömkelegére rá se hederítünk!

Toyota Venza

 

Az észak-amerikai és kínai piacra készülő középkategóriás, a Ford Kugánál is arasznyival hosszabb crossover nem új modell, a jelenlegi, 2020-ban bemutatott változat már a második generációs Venza. Az előző széria még az akkori Camry padlólemezét használta, a mostani már ugyanarra a TNGA-platformra készült, mint a RAV4 vagy a Lexus NX. Amerikának 2,5 literes szívó benzinmotorra épülő, 220 lóerő körüli rendszerteljesítménnyel szállítják, Kínában elérhető kétliteres benzinmotorral is.

Toyota Fortuner

 

Az afrikai, indiai, óceániai és dél-amerikai piacokon népszerű modell a Hilux pickup alvázára épülő kőkemény hétüléses terepjáró. 2,7 literes négyhengeres vagy négyliteres V6-os benzinmotorral, a dízeleket kedvelő piacokon 2,4–3,0 literes négyhengeres szívó- vagy turbódízelekkel kapható. A legérdekesebb motor alighanem az Európában már valószínűleg környezeti katasztrófának minősülő, 1977-es fejlesztési alapokon nyugvó háromliteres, 95 lóerős szívódízel.

Toyota Tacoma

 

Az amerikai utakon látható egyik leggyakoribb pickup a nálunk sohasem létezett, Mexikóban készülő Tacoma. A Hiluxnál fél számmal nagyobb, a Tundránál fél számmal kisebb platós kisteherautót már több mint negyed százada gyártja a Toyota Amerikának, de a jelenlegi változat még csupán a harmadik generációs modell. A korábbi két Hilux alapú Tacoma után a mai a 4Runner SUV-val közös alvázra épül, motorja lehet 2,7 literes négyhengeres vagy 3,5 literes V6-os, 161 vagy 282 lóerős.

Toyota Aqua / Prius C

 

Közel kétmillió példányban kelt el 2011 óta világszerte, nálunk mégis teljesen ismeretlen a Toyota Prius fél számmal kisebb változata, az Aqua, illetve egyes piacokon Prius C. A jelenlegi modell hibrid hajtásláncában másfél literes benzinmotor dolgozik, hivatalos átlagfogyasztási adata mindössze 2,8 liter száz kilométeren.

Az ötletet ehhez a gyűjtéshez egy Ausztráliában ellopott majd üldözés közben frontálisan ütköző és kigyulladó Toyota Klugerről szóló hír adta. Igen, ilyen Toyota is létezik, de ezt végül be se vettem a cikkbe, mert ez ugyanaz a kocsi, amit Highlander néven már nálunk is lehet kapni.

Toyota Crown

 

Gyártásának 1955-ös indulása óta már tizenötödik generációját tapossa a márka nagy, de azért az elsősorban állami reprezentációs célokra készülő Centurynél kisebb limuzinja, a hazájában évtizedek óta taxinak is előszeretettel használt Crown. Mégse nagyon látta senki ezt a kocsit Japánon és pár közeli ázsiai piacon kívül. A jelenlegi változat 4,91 méter hosszú, tehát inkább 5-ös, mint 7-es BMW méretű. Az alapmotor kétliteres, négyhengeres benzines, a legerősebb pedig egy 3,5 literes, V6-os benzinmotorral alapozott hibridrendszer, 359 lóerő rendszerteljesítménnyel.

Toyota JPN Taxi

 

Nem volt túl eredeti ötlet a japán kormányzat részéről a londoni taxi koncepciójának lemásolása, de legalább stabil bizniszt jelent a Toyotának az öreg taxikat akár állami támogatással leváltani hivatott JPN Taxi. Már öt éve gyártják a hazai és egy-két környékbeli piacra a modellt, amelyet egy mindössze másfél literes benzinmotor és egy 61 lóerős villanymotor hibrid párosa mozgat, szerény, de taxiüzemben éppen megfelelő menetdinamikával.

Toyota Yaris Sedã

 

A Toyota nálunk is népszerű kisautójának mindhárom előző generációjából létezett négyajtós verzió is, de ezeket a modelleket a mi piacunkon sosem árulta a márka. Dél-Amerika viszont valamiért ebben a kategóriában hagyományosan imádja a nagyfenekű modellváltozatokat, ezért arrafelé Sedã néven ma is van lépcsős hátú Yaris. A Yaris Sedã Brazíliában csak a másfél literes, 110 lóerős szívómotorral kapható, a kocsi csomagtartója 380 literes.

Toyota Innova

A fejlődő ázsiai piacok nagycsaládos Toyotája ez a három üléssoros egyterű, egyben talán a márka legcsúnyább modellje. A név tökéletesen ellentmond mindennek, ami ez az autó: az alvázas konstrukció a Hilux pickupból származik, a hátsó kerekeket kardánon át hajtó orrmotor egyszerű négyhengeres benzines vagy dízel lehet.

Toyota Avalon

 

Az Avalon az új Camry, abban az értelemben, hogy a Camry újbóli európai bevezetése után jelenleg ez az az amerikai (és kínai) piacos nagy Toyota limuzin, ami után hiába sóvároghatunk Európában. Az Avalon huszonöt éves modell, jelenleg az ötödik generációját koptatja a Toyota. A kínálat csúcsa egy 3,5 literes, V6-os benzinmotor több mint 300 lóerővel, összkerékmeghajtással, de ez a Toyota is kapható józan fogyasztású, 2,5 literes négyhengeres benzinmotorra épülő hibridrendszerrel. A két centi híján ötméteres Avalon csak 9,5 centivel hosszabb a Camrynél, a hibrid Camry 27 500 dolláros amerikai alapára helyett gyakorlatilag ugyanazzal a hajtáslánccal viszont tízezer dollárral többe kerül.

Toyota Corolla Cross

 

A csillapíthatatlan SUV-őrület hatására a Toyota temérdek már amúgy is létező szabadidő-modelljei mellé új szabadidő-verziókat készít egyéb típusaiból is. A Yaris Cross után a Corollából is elkészül a Cross változat.

A Toyota Corolla Cross kakukktojás a fenti gyűjtésben, ugyanis hamarosan nálunk is kapható lesz:

Európában is kapható lesz a hibrid Corolla Cross

200 lóerős hibrid a Toyotától, jöhet?

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

„Igyekeztem minél nagyobb seggfej lenni az F1-ben”

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés