Nem ez az első BMW-terve a TMcarsnak, de valami szörnyű hiba folytán arról se írtunk, úgyhogy most itt van az újdonság mellett az E30-as is.

Tárnok Zsolt neve főleg a kis olasz autómanufaktúra, a Faralli & Mazzanti kapcsán lehet ismerős, nekik ugyanis Zsolt a főtervezőjük. Egyébként pedig Magyari Gáborral együtt működtetik a Virtual Design nevű formatervező stúdiójukat, amelynek járműves üzletága a TMcars. Ennek pedig legújabb munkája a TMconcept 36.

Egy konkrét megrendelésre készítették el a kilencvenes évek 3-as BMW-jének átdolgozását: a cél egy hegyi és driftversenyeken jól használható, nagy leszorítóerőt biztosító, de jóval modernebb karosszéria elkészítése volt. 2016 tavaszán áll majd össze a kocsi, akkortól viszont a sablonok alapján megrendelhető lesz az üvegszál erősítésű, gélezett szett, nagyjából nettó 3000-3500 eurós áron.

Más koncepció szerint született a TMconcept 30, még 2012-ben: a legendás E30-as BMW harmincadik évfordulójára alkották meg, de a TMconcept 30-assal szemben úgy, hogy a komoly változás ellenére hűek maradjanak az eredeti stílushoz, és tényleg nem nehéz felismerni benne a második generációs 3-as BMW-t. A tizenkét elemes bodykit – első és hátsó lökhárítók, első és hátsó sárvédők, motorháztető, csomagtérajtó, küszöbök, ajtópanelek és opcionális tetőszárny – szintén megvásárolható, és viszonylag könnyen felszerelhető az eredeti elemek helyére, vagy azokra, ára nettó 2970 euró, a Hella lámpacsomagé még nyolcszáz.

(Forrás: TMcars)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve