Megoszlanak a vélemények az új szabályról, a legtöbben eltörölnék a korlátozást.

Megint akadt egy kis probléma a Forma-1-ben, ugyanis a legutóbbi bakui futamon Lewis Hamilton a futam nagy részében szenvedett, ugyanis elromlott a motorja, és nem kaphatott rádión utasításokat, hogy meg tudja oldani a problémát.

A Ferrarisok is küszködtek már hasonló problémával, amikor Kimi Räikkönennek gyűlt meg a baja az új szabályozással, de Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint ez benne van, és ő nem okolta a korlátozást azért, hogy nem tudták megoldani a motor beállítását.

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve a Brazil Globónak azonban úgy nyilatkozott, hogy a rádióüzenetek korlátozása nem tesz jót a Forma-1-nek, Jean Todt FIA elnök szerint azonban teljesen rendben van a szabály.

„Egy anonim javaslat alapján jutottunk arra a döntésre, hogy korlátozzuk a rádióban elhangzó üzeneteket. Úgy gondoltuk, hogy jót fog tenni a versenyzésnek, és igazunk is lett. Mindig is úgy tartottuk, hogy a pilótának nem szabad segíteni a futam közben.”

Todt azt is elárulta, hogy boldog, amiért idén már több versenyzést lehet látni a pályán, és a Mercedes sem dominál annyira durván.

„Nagyon szoros a bajnokság, és nagyon örülök neki, hogy kisebb csapatok pilótái is nagyot tudnak menni. Természetesen boldog lennék, ha a Ferrarit nyerő pozícióban látnám, de az a fontos, hogy a végeredményt ne tudjuk megjósolni már a rajt pillanatában.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

További cikkeink a témában