Mint amikor egy izgalmas és érdekes, de nagyon hosszú munkanap végén lerogysz a kanapéra újranézni valamelyik, bármelyik Die Hardot. Mint amikor ledobod a muszáj-öltönyt valami csicsapicsa gigarendezvény után és bebújsz az XXXXL-es pizsamapólódba. Mint amikor egy látványos, de loholós egésznapos turistaprogram után végre ledőlsz a szállodaágyra a szobádban.

Valahogy így éreztem magam, amikor a sok-sok-sok hatalmas érintőképernyős, menübe integrált klímavezérléses, érintésérzékeny konzolos, így elektromos, úgy önvezető szuperkorszerű autómodell tesztpéldányai után egyszer csak ebben a kívül-belül szürke, alapmotoros, kézi váltós Corolla szedánban találtam magam.

Nem, nem mondom, hogy régen minden jobb volt, de az biztos, hogy a mindennapi autózás történelmében, valamikor a '90-es évek végétől a 2000-es évek végéig volt egy hosszú pillanat, amikor már minden pont elég jó volt. Mentél a kocsihoz, húztad elő a kulcsot, nyomtad a gombot, nyílt az ajtó, indítottál és pöcc-röff indult is a motor, télen-nyáron bármikor.

Természetes volt, hogy csendesen és hatásosan hűt-fűt a klíma, élvezhetően szól a hifi, gombnyomásra megy le-fel az ablak, motoros a tükör, könnyen jár a kormány, pontosan a váltókar, finoman fog a fék és mindent, amit akartál, azonnal, akár csukott szemmel is megtaláltál. Már elmúltak a hibák a tucatautókból, de még nem árasztott el mindent az elektronika, a vezetéstámogatás és a villamosítás.

Azt hittük, megvannak a Tökéletes Autók, innen csak rontani lehet – és sok szempontból így is történt, történik. Ezt a pillanatot idézi meg a 2022-es modellévben ez a szürke, szívómotoros Corolla.

Természetesen nem ez a legjobb autó, nem ez a legjobb Toyota, és nem ez a legjobb Corolla sem. A hibridhajtás sokkal kényelmesebb és takarékosabb, tartósabb is, sőt még jobban is gyorsul vele ugyanez a modell. Vannak jobb ár-érték arányú nagyobb Toyoták, és vannak cukibb, divatosabb, a városban jobban használható kisebbek. És persze nem dicsőítem a fapadosságot sem: a navigáció, a kulcsmentes nyitás-indítás és még pár modern extra azért tud hiányozni egy ilyen nagy, tágas 2022-es kocsiban.

A Corolla szedán kategóriájában még csak nem is a legpraktikusabb. Egy ötajtósba, pláne kombiba sokkal jobban lehet pakolni. És ami nagyon szíven döfött: itt ez a szó legjobb értelmében véve elavult technikájú kocsi, és mi nem mechanikus benne? A rögzítőfék. Ha nem pont akkor esett volna egy kis hó, amikor nálam volt a kocsi, fel se tűnt volna a karos kézifék hiánya, de így csak arra tudtam gondolni, hogy hiába jó ez a régi vágású, megnyugtatóan ismerős technikájú Corolla, de ha már visszafelé megyünk az időben, egy tízéves még jobb lenne. Legalábbis télen.

Ültem a szürke, műszálas, de kényelmes székben, ha fáztam, csak előre nyúltam, oda se nézve, és felkattintottam az ülésfűtés kétfokozatú kapcsolóját. Egyetlen gombnyomással kapcsoltam a hátsó ülés páramentesítését, ha kellett. Megnyomtam a nagy gombot és szólt a rádió, megtekertem a gombot és halkult vagy hangosodott a zene. Ha megálltam este a vasútállomáson a suliból érkező lányomat várva, csak lefordítottam a bajuszkapcsoló végén a világításkapcsolót, nem kellett egy érintős felületen keresgélni a helyzetjelző virtuális gombját. Ránéztem a műszeregységre és a nagy központi órán azonnal láttam, mennyivel megyek. Megálltam a pirosnál és nem állt le a motor. Kisoroltam a sztrádán és nem kellett a turbó hűtésére gondolnom. Meghúztam a kart vagy megnyomtam a kulcsgombot és felpattant a csomagtérfedél. Befejeztem a pakolást: lecsaptam, nem kellett keresni semmiféle gombot.

Ebben a Corollában soha, semmire se kellett gondolnom, ami az autókkal vagy az autózással kapcsolatos. Nincsen lelke, amit ápolgatni kell, nincsen bonyolult menüje, amit meg kell tanulni, nincs benne semmi, ami ne lenne teljesen egyértelmű, azonnal, bárkinek, akármilyen kocsiból is ül át.

Ez nem is annyira autó, sokkal inkább egy semleges kinézetű, bármilyen konyhába (garázsba) beállítható, egyszerű háztartási gép. De ha már mégis autó, akkor egy ideális cégautó.

Jól néz ki, még elegánsnak is mondhatjuk, de szerényen a háttérbe húzódik és senkiben nem kelt semmilyen érzelmet.

Két korszerűnek nevezhető vezetéstámogató extra volt a kocsiban – mindkettőt utáltam is. Az automata reflektorkapcsolás az egyik legjobb viszonylag újkeletű kényelmi extra, ha jól működik, de a Corollában rosszul működik, túl sokszor vakítja el a többi autóst, tehát inkább lekapcsoltam. A követőradar pedig rémesen hamar elveszi a gázt autópályán, folyton felesleges visszagyorsításokra kényszerítve előzéseknél. (A cikk megjelenése után kaptam egy corollástól a tippet: a tempomat főkapcsolóját hosszan nyomva be lehet kapcsolni a követőradar nélküli tempomatot is. Most még jobban szeretem a Corollát! - a szerző)

A kis hibákkal együtt is tökéletesen boldogan jártam a Corollával egy hétig és ugyanilyen boldogan járnék vele még tíz évig is akár.

Persze, hogy egy elektromos autó csendesebb, zöldebb, programozható a fűtése és olcsóbb vele közlekedni (ha otthon töltöm). Naná, hogy egy hasonló teljesítményű kis turbómotorral kevesebbet enne és jobban menne a kocsi. Hogy a fenébe ne fogyasztana jobban és lenne nyomatékosabb dízellel vagy akár hibriddel. Nyilván hangulatosabb volna bőrkárpittal, fabetéttel, hangulatvilágítással az utastere. De kétlem, hogy bármi is képes lenne ilyen tökéletesen a háttérbe húzódni és ennyire nem befolyásolni semmit használati tárgyként a napomban, a hangulatomban, az életemben. És ezt is lehet szeretni egy autóban.

Ma még lehetséges ilyen zenszerűen elégedettnek lenni egy Corollával. Ki tudja. meddig. A következő már úgyis biztos elektromos lesz, érintőképernyős fűtéskonzollal és gombos indítással, hatótávparával és bosszankodással, amikor nem találunk meg azonnal valamit, amit meg kéne. Biztosan érdekes lesz. És akkor fogjuk megérteni igazán, milyen jó volt az (is), amikor pont az volt benne a legjobb, hogy egyáltalán nem volt érdekes. Szóval élvezzük ezt a tömény szürkeséget, amíg még lehet – most vegyen Corollát, aki nem akar kocsit venni, csak szüksége van egy kocsira!

Tessék, Corolla kombikasztnival, hibridhajtással, ha nem jön be a legszürkébb szürkeség: