Már az is csoda, hogy gyártásba került a GR Yaris, de a Toyota nem elégedett meg ennyivel, hanem tovább vadította az utcai raliautóját. Az eredmény a limitált példányszámú GRMN Yaris.

Nem ez az első sportos Yaris, hiszen a japán kisautó első két szériájából ott volt a mérsékelten sportosított Yaris TS, majd a harmadik generációból mindenki meglepetésére kijött a kompresszoros motorral hajtott, limitált szériás Yaris GRMN. A Toyota még ehhez képest is tudta emelni a tétet a GR Yaris bemutatásával.

Nagyon mérges Yarist mutatott be a Toyota

A teljesítménye nagyobb, mint gondolnád.

A raliautók receptje szerint készült GR Yaris az egyedi háromajtós karosszériájával, az 1,6 literes, 261 lóerős motorjával és az összkerékhajtásával a sportos kisautók új királya lett. A piaci bevezetése óta nem ültek tétlenül a japán mérnökök, hanem tovább finomították a koncepciót, ennek eredménye a most bemutatott GRMN Yaris.

A GR Yaris gyárilag tuningolt változata nem lett erősebb, de a hatfokozatú kézi sebességváltóját rövidebbre vették,

széria a mechanikus önzáró differenciál és az egy centivel ültetett futómű. A hátsó ülések elhagyásával és a szénszálas motorháztetővel 20 kilogrammot csökkent a tömege, de az 565-tel több hegesztési ponttal merevebb is lett.

Ez még nem minden, a Toyota ugyanis kétféle csomagot is kínál a GRMN Yarishoz.

A Circuit csomag 18 colos kerekeket, nagyobb fékeket, állítható Bilstein lengéscsillapítókat és plusz légterelőket tartalmaz, és csak 50 példányhoz rendelhető, míg a Rally csomaghoz többek között bukócső és kartervédő tartozik.

Most pedig jöjjenek a rossz hírek: a GRMN Yaris csakis jobbkormányos változatban készül, kizárólag a japán piacra.

Még a japánoknak is meg kell majd küzdeniük érte, ugyanis összesen 500 példányt gyártanak, azt pedig sorsolással döntik el, hogy ki fizetheti ki a 7,3 millió japán jenről, azaz a 20 millió forintnak megfelelő összegről induló árat ezért az élménygépért.

Oké, hogy GR, de miért MN?

A GR a Toyota gyári versenycsapatának, a Gazoo Racingnek a rövidítése, és minden sportmodell nevében benne van, ilyen a GR Yaris, GR 86 és a GR Supra is. Az előző generációs Yarisból is készült GRMN változat, ott az MN a gyáriak magyarázata szerint a Masters of Nürburgring rövidítése volt.

Ez is érdekelhet:

A Toyota elnöke nekiállt driftelni egy sajtótájékoztatón

Elon Musk menőségben sehol sincs hozzá képest.

A Toyota legújabb sportautója láttán leesett az állunk

Szerintünk mehetne is gyártásba a GR GT3.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés