Még álcázás alatt tesztelik, de gyakorlatilag már készen van a Toyota vadonatúj sportkocsija, ami felélesztheti a Supra nevet, és a BMW Z4 utódját is ez a modell adja majd.

Ugye te is imádtad a Toyota Suprát? A japán sportkocsi igazi álomautó volt, főleg a kilencvenes évekbeli változat a széles hátsó lámpájával és hatalmas légterelő szárnyával. 3 literes hathengeres motorja 330 lóerős volt, amivel 6,4 másodperc alatt gyorsult nulláról százra.

A Supra és a Celica kiveszésével a Toyotának nem sok sportos autója maradt. Jelenleg a Subaruval közösen fejlesztett, bokszermotoros GT86-ot kínálják, amit elég szórakoztató vezetni, de azért lássuk be, mégsem ugyanaz a kategória, mint a Supra volt.

De aztán a Toyota előállt ezzel:

Nem nehéz belelátni az FT-1 vonalaiba, hogy akár a Supra utódja is lehetne, és a legutóbbi kémfotók igazolják, hogy a Toyota tényleg ezen a sportkocsin dolgozik. Mint ahogyan a C-HR tanulmányautó is valóra vált, és már ott áll a szalonokban, a Supra utódja is hamarosan megérkezik.

Méghozzá nem csak egy, hanem mindjárt kétféle szalonba is. A BMW és a Toyota által kötött együttműködés ugyanis nemcsak arról szólt, hogy a Toyota használhatja a BMW korábbi dízelmotorjait, hanem arról is, hogy közösen fejlesztenek új sportkocsit. Ami ez az autó lesz.

A Toyotánál ez lehet a Supra utódja, bár még lehet, hogy más nevet találnak ki neki, míg a BMW-nél a Z4 utódjaként fejlesztik az autót, vászontetős roadster lesz, és talán Z5 néven mutatják be. Ha igazak a hírek, akkor a Toyota a kupét, a BMW pedig a roadstert kínálja majd belőle.

A technikájáról még csak találgatni lehet, de a BMW hathengeres benzinesétől a Toyota hibrid rendszerével izmosított négyhengeresig sok mindenről beszélnek. Mindenesetre eléggé úgy tűnik, hogy az alig álcázott prototípus már az utolsó tesztköröket futja, úgyhogy alig várjuk a premiert!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve