Transzfogarasi út, Erdély

Ezeket a betűket, ebben a sorrendben írd fel magadnak abba a füzetedbe, amelyikben gyűjtöd azokat az ötleteidet/programokat, amik úgy végződnek, hogy “addig nem halhatok meg”. Augusztusban már volt szerencsénk saját szemmel végigmérni egy hasonlóan menő program keretein belül, milyen élmény is ez a kilencven kilométer, de Gergő kolléga kicsit irígy volt, és nem mutatta meg igazán, miért forgatott itt a Top Gear is.

Én ezt a tartozást akkor most helyette is lerónám felétek, erről beszélünk:

A 7C nevű főút Ceausescu alkalmatlankodása idején, az 1970-es években épült (1970-1974), katonák által. Az útszakasz a Szeben (Sibiu) megyei Alsóárpást köti össze az Árgyas (Arges) megyében található Árgyasudvarhellyel, észak-déli irányban. Érdekessége még, hogy szezonálisan van nyitva, ugyanis a rosszidő érkeztével életveszélyes utat ilyenkor lezárják, tavasztól őszig áll rendelkezésre, úgy tervezd be a naptárba. Kilencven élménykilométer, a csúcsán 2042 méteres tengerszint feletti magassággal, ahol ledarálhatod a fékbetéteket, a gumit. Ha egyszer végigmész rajta, függővé válsz. Beleszeretsz, és vissza akarsz menni. Nem fog elmúlni. Ide vitt el minket a Mercedes, hogy megmutassa, idén már a C osztály méretében is elérhető a pompás SUV-jük, a GLC coupe.

Az út teljes hosszában izgalmas, és nem csak a félelmetes ívek és páratlan panoráma miatt, hanem a Fogarasi havasok élővilága és lakossága is imádnivalóan szórakoztató. Bácsiknak kinéző néniktől (akik ránézésre egyáltalán nem félnek a medvétől) vehetsz minden kanyarban mézet, málnát, kecskesajtot, és báránynak kinéző juhászok terelgetik a nyájat néha keresztbe, de néha hosszában is az úton. Ha nem vigyázol, két oldalról benéznek a tehenek és szamarak az ablakon. Légy résen, de ne félj, nem bántanak.

Szóval az van, hogy ha itt egy 1990-es Skoda Favorittal kellett volna végigmenni a nemzetközi újságírói csapatnak (húsz fő, a világ minden tájáról, Spanyolországtól Oroszországon át Japánig) az élmény akkor sem lett volna rossz, de így, hogy ezzel az izgalmas új modellel történt mindez, hiányérzet nélkül és maximálisan feltöltve zártuk az utat.

Az út során három különböző motort is kipróbálhattunk, a 250 dízel (2143 ccm, 204 lóerő), a 250 benzines (1991 ccm, 211 lóerő) és a 300 benzinest (1991 ccm, 244 lóerő). Mindegyik modellben a kifogástalanul muzsikáló 9 sebességes automata váltó dolgozott, 4Matic, vagyis összkerék meghajtás konstrukcióban. Érdekes tapasztalás volt, hogy a kisebbik benzines motor sokkal fürgébb, agilisabb volt, pedig kicsit féltem átülni a 300-ból a 250-be. Annyira tetszett, hogy a papíron erősebb 300-as ellenében mindenképpen a 250-est venném, ha ilyen vasra fájna a fogam. A dízel nem mozgatott meg, a legjobb szó rá a korrekt, de semmi extra.

Ezzel a kategóriával a jóérzésű ember valahogy úgy van, hogy: igen, igen, igen, értem, de nem. Alapvetően egy olyan réteg felülreprezentált a luxus SUV-k tulajdonosi körében, akikkel nem minden esetben tud az ember közösséget vállalni. Ez az attitűd a kategóriával általában addig szokott tartani, amíg ki nem próbálja, amíg nem ül benne pár napot. Aztán úgy száll ki belőle, hogy tulajdonképpen nem érdeklik a sztereotípiák, ez egy nagyszerű dolog, praktikus, kényelmes, és belülről elkezdi az ember megszeretni az ügyet, végül már a külsejét sem fogja túl hivalkodónak tartani. Sőt, már tetszik is.

Az alapok a GLC-től származnak, de a sportos coupe változat nagyságrendekkel szebb. Az út során számtalan lehetőség nyílt a csapat előtt fotózni az autókat, és nyilván mindenki arra törekedett, hogy minél izgalmasabb helyszíneket találjon az Mercik számára. Ehhez a feladathoz elég gyakran elhagytuk a biztonságos aszfaltot, sőt, a havasok csúcsán kifejezetten nehéz szakasszal kellett megbírkózni a cél eléréséhez. Levizsgáztattuk a négykerék meghajtást, a futóművet, és jelentjük, hogy olyan sáros, csúszós, egyenetlen, meredek talajon is imponáló magabiztossággal vitt minket a verda, hogy nem hittünk a szemünknek. Ránézésre városi wannabe figurák státuszszimbóluma, de meglepő, hogy milyen körülményeket kibírt. Ez az élmény volt az egyik legerősebb az út során.

A kanyarvadászat nem feltétlen egy SUV program, ide egy jó kis hátsókerekes roadsterrel érdemes eljönni kergetőzni, de meglepően nagy élmény volt a négykerekes, sport módba állított GLC-vel. Megjött az autó hangja is, és a kedv is ahhoz, hogy boldog-boldogtalant előzgessünk a helyenként elég szűk fordulókban, nem mindig szaggatott vonal mellett. Az egyik ilyen manőver után utánunk is fordult egy jól felszerelt Dacia Logan, szirénákkal, de mire megtolta az ipszilont, hogy a nyomunkba eredjen, addigra már túl voltunk árkon-bokron. Japán társam kicsit megijedt, de azért élvezte a futamot.

Több érdekes figura is részt vett az eseményen, jelen volt például Oroszországot képviselve Alan Enileev, a 27 éves Instagram huszár (közel 500.000 követővel), mellesleg ő a 2006-os év Need For Speed világbajnoka. Az ő autóinak fékbetétei rendszeresen füstöltek, amikor megálltunk egy-egy izgalmas szpotnál. Elég jól tolta a srác, érezte, mi meg azt, hogy le kell húzódni, ha felbukkan mögöttünk, mert ő és a követési távolság nem voltak túl jóban.

Szerencsére az autó fékei nagyon jól bírták a kiképzést, így ez a 90 kilométeres szakasz minden újságíró számára baromi nagy élmény volt.

Az egész sztori kerek volt, egy remek helyszín egy nagyon megnyerő autóval. Ha egy autó egy vesztes pozícióból meg tud győzni egy ilyen kérdésben, azelőtt le a kalappal. Nekünk bejött. Nagyon.

(Fotó: Donkó Péter)