A Renault után a Dacia is megváltoztatta az emblémáját, de a francia anyacéggel ellentétben nem egy régi logóhoz nyúltak vissza, hanem kitaláltak valami teljesen újat.

1966-ban alapították a Dacia márkát, és a nálunk is ismert autókat pajzs alakú, sasos emblémával szerelték, amelyen az UAP a pitesti autógyár rövidítése volt. A kilencvenes években aztán a Renault felvásárolta a márkát, majd az arculatán is frissített, ekkor jelent meg az a kék színű, háromszögmintás embléma, amivel a Dacia első újkori modelljét, a Logant is bemutatták 2004-ben.

Kicsivel később újra átgondolták az egészet, ekkor született meg az a Dacia-embléma, amit a rajta lévő nyílás miatt sokan sörnyitónak hívnak

– ezzel jött ki 2008-ban az első Sandero, már ezt kapta a Duster, és ezt használta minden modelljén és kereskedésén a márka egészen mostanáig. A Dacia ma váltott az új arculatára a honlapján és a Facebook-oldalán is.

Nem most látjuk először az új emblémát, hiszen már ez került fel az év elején leleplezett, Bigster névre keresztelt tanulmányautóra is.

Bigster néven egy nagyobb szabadidő-autóval készül a Dacia

A Duster nagytestvére lesz ez a dögös SUV.

A stilizált DC a Dacia márka betűire utal, és már a betűtípus is teljesen új, a gyáriak szerint a stílusa

egyszerű, hiteles és robusztus.

Az eddig használt kékről földszínekre váltott a márka: khakizöldre, terrakottára és homokbarnára, amit zöld és narancs egészít majd ki.

Megoldanánk az új emblémával is, ha ezen múlna a dolog

Mostantól tehát szokhatjuk a Dacia új, fiatalosabb, masszívabb stílusát, ami 2022-ben a márkakereskedéseken is megjelenik. Az első Dacia, ami már a most bemutatott emblémát viseli, 2022 második felében érkezik, és nagy valószínűséggel a Duster utódja, vagy a Bigster sorozatgyártásba kerülő változata lesz az.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés