Megint harminckét év után cseréltünk rendszámtáblát, ami dizájnszempontból jó húzás volt: arányosabb, jobban hagyja érvényesülni az autót, és hamisítani is nehezebb.

Júliustól új formátumú rendszámtáblát kapnak az újonnan forgalomba állított autók és motorok. Az új rendszám nemcsak az autósokat és közlekedésmániásokat érdekli: mivel a KSH adatai szerint Magyarországon több mint négymillió személygépkocsi van forgalomban,

a rendszámtábla az utcakép része.

Éppen ezért – meg a tipográfia, a layout miatt – az új rendszám grafikusszemmel is izgalmas téma. A vizuális kommunikációval foglalkozó Brandguide oldal elemzése viszont azért érdekes, mert a szerző, Serfőző Péter a múltba is elkalandozik, egészen az 1901-es kezdetekig.

UI design 1958-ban!

Látható, hogy gyerekkorunk rendszámai harminckét éven át uralkodtak, és a mostaniakat is harminckét év után kezdjük lecserélni (egy köztes frissítéssel: a 2004-ben EU-zászló került a magyar helyére). Az új rendszám ugyanakkora, mint a 2004-től használt: 520 x 110 milliméteres, ún. europlate tábla. Ellenben plusz egy betű és a magyar címer is rákerült.

Mivel ugyanakkora helyre több betű került (plusz a címer), keskenyebb, nehezebben hamisítható betűtípust választottak. 2004-ig ún. DIN 1451-alapú betűtípust használtak, és mint az elemzés írja,

Németországban a DIN-alapú rendszámok idején létezett egy terrorszervezet, amely gyakran ragasztószalaggal alakította át a betűket a német rendszámokon. Erre reagálva bízták meg Karl Georg Hoeflert egy kevésbé manipulálható betűkészlet kialakításával. Ebből született az FE Schrift – ami az új magyar rendszám alapja is.

Hoeflertnek már gondolnia kellett a digitális felismerhetőségre is, hogy a rendszámot tudják azonosítani pl. a parkolók kamerái. Serfőző úgy látja, hogy „a keskenyebb, geometrikusabb betűk sokkal kevésbé vonják magukra a figyelmet egy autón”, azaz jobban érvényesül az autó formaterve, és „az új formátum javítani fogja Magyarország utcaképét”.

A színkód marad: fehér a hagyományos, zöld a környezetbarátabb, sárga a taxi rendszáma

Külön érdekesség a címer használata: a grafikus úgy látja, nagyon erős a kontúr körülötte, ami a motorok kisebb rendszámtáblájánál azt eredményezheti, hogy „becsukódnak a részletek”, főleg a korona résznél. Ez a probléma még inkább előjön a sárga rendszámon.

Összességében „arányait tekintve egy sokkal szebb rendszámot kaptunk”, aminek az összhatása elegánsabb, és „nem viszi el a fókuszt a jármű karakterisztikájáról”.

(Forrás: Brandguide, borítókép: MTI)

Ez is érdekelhet:

Romániában is bevezetik a zöld rendszámot

És a csomagolóanyagok betétdíjas rendszerét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában