Biztató.

Szeptemberben 11 449 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19 százalékkal többet az egy évvel korábbinál

– közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.

Az év első kilenc hónapjában 90 092 új személyautó került forgalomba, ami éves összevetésben 22 százalékos csökkenés. Az MGE felidézte, hogy áprilisban és májusban a koronavírus miatti válságintézkedések és a gyárbezárások miatt 50 százalék feletti volt a visszaesés. Ezt az egyesület várakozása szerint a második félév valamennyire kompenzálni tudja majd.

Az MGE áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 155 ezer helyett csak 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt az idén. A kishaszonjárműveknél nem 26 ezer, hanem 22 ezer, a nagyhaszonjárműveknél pedig 4500 helyett 2300 új forgalomba helyezésre számítanak – ha a járvány miatt nem lesznek további negatív gazdasági hatások ebben az évben.

A többi járműkategória szeptemberi eredménye:

  • 1822 új kishaszonjármű: ez 44 százalékkal több egy évvel korábbinál. A január–szeptemberi időszakban 15 222 kishaszonjármű került forgalomba, ami 20 százalékos csökkenés éves összevetésben.
  • 336 új nagyhaszonjármű: ez 9 százalékkal több a tavaly szeptemberinél. A január–szeptemberben forgalomba helyezett 2300 nagyhaszonjármű 46 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában.
  • 62 autóbusz: az újbusz-értékesítés időarányosan az előrejelzés felett van, a forgalomba helyezett autóbuszok száma 313 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az első kilenc hónapban 496 új busz került forgalomba, ami 31 százalékos növekedés éves összevetésben.
  • 390 új motorkerékpár: ez 30 százalékkal meghaladja a tavaly szeptemberi számot. Idén eddig 3626 motorkerékpárt helyeztek forgalomba, 2 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig gondolkozott az M1-esen az autós, de így sem sikerült okos döntést hoznia

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

További cikkeink a témában