Már egy éve gyártani kellene a Tesla Roadster új generációját, ehhez képest Elon Musk ismét elhalasztotta a villámgyors elektromos sportautó bevezetését.

Lassan négy éve annak, hogy a Tesla bemutatta a Roadster új generációját, de az elektromos hajtású sportautó csak nem akar megérkezni. 2017-ben még arról volt szó, hogy 2020-ban indulna a gyártás, majd ezt a dátumot később 2022-re módosították. Elon Musk most a Twitteren árulta el, hogy jövőre sem várható a Roadster bevezetése.

Musk szerint 2021-ben akkora hiány volt a beszállítói láncban, hogy az sem számított volna, ha 17 új terméket mutatnak be, mert egyet sem tudtak volna kiszállítani.

Most azt ígéri, hogy ha a jövő év nem lesz katasztrófa, és itt bizonyára a pandémia és chiphiány okozta kavarodásra gondol, akkor a Roadster első példányai 2023-ban érkezhetnek.

Szerencsére a Roadster még mai szemmel sem tűnik elavultnak, a formája jól tartja magát, és egyelőre a technikája sem talált legyőzőre. Az elektromos sportautó két másodpercen belül gyorsul majd százra, és Musk ígért egy „rakétahajtású” SpaceX változatot is, ahol sűrített levegővel 1,1 másodpercre szorítják le ezt az időt.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában