Az eredeti Morgan Plus 8 1968 és 2004 között készült, és a hatvanas években a legfürgébb kétülésesek egyikének számított. Gyártása végül a Rover V8-asok beszüntetése miatt állt le, hogy aztán idén főnix módjára születhessen újjá, immár a BMW nyolchengeresével. Vagy éppen elektromos hajtással.

A Genfi Autószalonon leleplezett Plus E alumíniumkarosszériája a versenysportból ismerős, szintén brit Zytek elektromos hajtásrendszerét takarja. Bár a motor mindössze 97 lóerős, 380 Nm-es nyomatéka meglepő dinamizmussal mozgatja az 1250 kilós sportautót. Finoman használt jobb lábbal 190 km-es hatótávolság érhető el vele, miközben hat másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 185 km/h. Ám ez csak a kezdet: a Morgan és a Zytek együttműködését a brit állam 100 ezer fonttal támogatja, a kutatás pedig az elektromos technológia hátsókerék-hajtású alkalmazására irányul.

A Plus E tanulmány csupán az első lépés, melynek érdekessége, hogy ötfokozatú manuális váltójának köszönhetően sokkal jobb vezetési élményt valamint gazdaságosabb energiafelhasználást nyújt a hasonló elektromos járműveknél (mint például a Tesla Roadster, melynek egyetlen fokozata van), ám mivel a csúcsnyomaték itt is azonnal rendelkezésre áll, akár folyamatosan ötödikben hagyva, kvázi automataként is használható. A fejlesztés következő állomása egy már gyártásra érett, nagyobb teljesítményű és szekvenciális váltóval szerelt roadster megalkotása lesz, ha pedig a vásárlói igények is alátámasztják, hamarosan környezetbarát Morganekkel száguldhatnak a klasszikus brit sportautók rajongói. A Player szerkesztősége köztük van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés