Mert egyre nehezebb helyzetbe kerül az autósport a járvány miatt.

A koronavírus-járvány az autó-motor sportra is komoly hatással van, míg az F1-ben egyelőre csak egy futam marad el – több versenyhétvége is kérdéses – , addig a Formula E, illetve a MotoGP már több versenyt is kénytelen volt elhalasztani.

Az FIA természetesen folyamatosan nyomon követi a koronavírus-helyzetet, a Motorsport Világtanács legutóbbi ülése után pedig bejelentette, hogy válságstábot állított fel, amely kétnaponta összeül megvitatni a legfrissebb fejleményeket. A válságstáb feladata lesz eldönteni esetleg óvintézkedés bevezetését, illetve a versenyek elhalasztását/törlését.

A szövetség azt is közölte, hogy továbbra is együttműködik a tagszervezetekkel és a szervezőkkel, a kormányok és a WHO-val.

Eközben...

Ecclestone arra buzdítja a csapatokat, hogy pereljék be az FIA-t

A gyanús Ferrari-megállapodás miatt hatalmas összegtől estek el a csapatok az F1 korábbi nagyvezére szerint.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.