– Apa, elmondod milyen volt ötven évvel ezelőtt? – Nem, inkább megmutatom.

„Nem túlzás a Millenáris Velodrom rendezvényét a magyar Goodwood Revivalként emlegetni” – zárta remek képekkel gazdagon illusztrált tavalyi tudósítását Petrány kolléga, akit hálából elrejtettünk az alábbi fotók egyikén. Igaza volt: bár a tágabb értelemben vett, több mint százéves bel-budapesti biciklipályát alig ismerik az emberek – pedig üresen is bő ötven évvel repíti vissza az időben, aki odatalál a Népstadion mellé –, ez a helyszíne a Velodrom Millenárisnak, vagyis a leghangulatosabb hazai veteránautós-motoros rendezvénynek.

Ilyenkor bő fél napig sok évtizedes autók, motorok, kerékpárok sok évtizeddel ezelőtti ruhákba öltözött tulajdonosaival és rajongóival telik meg, hogy csodás-zajos motorhanggal nyomják el az amúgy is elképesztő hangulatot fokozandó játszott sok évtizeddel ezelőtti slágerzenéket. Így volt ez idén június 9-én is; a biztos bukás miatt a képekkel nem az a célunk, hogy visszaadjuk az élményt, inkább csak hogy nyilvánvalóvá tegyük, melyik az az egy régijárműves program, amire legközelebb mindenképp ki kell látogatnod. Persze korhű ruházatban.

(Fotók: Féjja Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Maria úgy vonz, mint egy mágnes

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés