Ott voltunk az év legjobb hazai veterános rendezvényén.

Stílusosan, két nővel érkeztem, és bár nem beszéltünk össze, sikerült tökéletesen összeöltöznünk. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a lányokat folyamatosan lecsapta a kezemről valamelyik fotós. Tanulság: nem az Operabálba kell kiöltözni egy bulvár-címlapfotó reményében, hanem a Millenáris Velodromba, jóval igényesebb médiumok lencséi elé. A szervezők ruházatra vonatkozó kérését szerencsére sokan komolyan vették, a sajtó képviselői közül is, így minden adott volt a korhű hangulathoz. Az autó- és motorkínálatra legalábbis nem lehetett panasz, minden korszakból akadt valami érdekesség, és persze az elmaradhatatlan velocipédek is képviseltették magukat.

A placcon álló autók közül a legtöbben a hétvégi Oldtimer Expóról érkeztek, ám itt lehetőség nyílt a közelebbi mustrára is. A veteránozásnak valahol pont ez a lényege: megosztani az érdeklődőkkel a múlt egy darabját. Kordonok helyett nyitott ajtók, motorháztetők és csomagtartók vártak a szemfülesekre: nevezetesen azokra, akik le merték nyomni a kilincset. A tulajdonosok előkerítéséhez sem kellett sok, a környékünkön valaki mindig tudta, kié a kérdéses jármű. Ez például egy Fiat 131 Rallye motorja:

A különböző kategóriában indított motoros és autós futamokat a legtöbben a fedett lelátóról, vagy a fák alatti apró árnyékos foltokban ülve figyelték, a füves placcon csak rövidebb ideig lehetett kibírni sapka nélkül. A döntött pálya kihívásaival a századeleji autók és motorok csak módjával tudtak megbirkózni, sokan a kék sáv biztonságába vonultak. Egy hangosan durrogó Jawa jelezte először, hogy kezd beindulni a veteránbuli. Bátor motorosok a pálya felső ívén suhanva hasították a levegőt, és az autók körében is nőni kezdett a lóerők száma.

A tüdőnk hamar telítődött a felvert por és a tökéletlenül elégetett szénhidrogének mámorító keverékével. Az Opel GT-k, Citroën Meharik, MG-k, Volkswagenek és épített hotrodok körei alatt sörrel próbáltuk hűteni magunkat, természetesen hiába. Ám nincs az a hőség, ami el tudná rontani az ember kedvét egy adag historicos versenyautó tempós menete után. Opel Ascona 400 a Fiat 131 Rallye, az Opel Kadett GTE, Kőváry Trabantja, egy Skoda 110 L Rally, Volános 1200-es, Renault 5 Alpine, Skoda 130 LR, vagy éppen egy eredeti Lada VFTS ellen. Bár igazi küzdelemről persze szó sem volt, a legtöbben azért odaléptek neki.

A lányok természetesen most is elérték, amit akartak: egyikük az Ascona 400-ban, másikuk egy MGA versenyautóban próbálhatta ki a döntött körpályás autózás élményét. Csak kérni kellett, a veteránosok többsége ugyanis a házisörfőzőkhöz hasonlóan kedves ember. A képen látható úriember is készségesen vitte alkalmi utasát, addig hajtotta az MG-t, míg túl nem melegedett a hátsó dobfék, és még táncra is perdítette a jobb egyben ülő lányt (jó, tehát nem csak a fotósok csapták le a kezemről őket). A csomagtartójában egy doboz pizza, egy karburátor és egy összecsukható cilinder volt.

Végül minden kategória kétszer ment a pályán, bár a második körben erősen megfogyatkozott a mezőny: kettő felé elkezdtek szállingózni hazafelé, sem ember, sem autó nem bírta már a hőmérsékletet. A motorháztetőkön akár tojást is süthettünk volna. Kicsit porosan, félig kókadtan, de rengeteg élménnyel zártuk a napot, és kijelenthetem: nem túlzás a Millenáris Velodrom rendezvényét a magyar Goodwood Revivalként emlegetni. Kicsi, de erős.

Tudósításunk a hétvégi Oldtimer Expóról, és szubjektív válogatás kedvenc szocialista autóink közül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés