Nem lenne meglepő, ha így lenne.

Igazi sokként érte a sportvilágot Daniel Ricciardo bejelentése, miszerint elhagyja a Red Bullt és a következő szezonban a Renault pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Hogy miért lép le az RB-től – aminek tehetségkutató programjához már 2008-ban csatlakozott –, maga Ricciardo csak a szokásos közhelyeket puffogtatta, hogy „eljött az idő a váltásra”, meg „szeretném tisztalappal kezdeni valahol másutt”.

Valójában kábé egyértelmű a dolog, legalábbis a Daily Mail értesülései szerint: az ausztrál Max Verstappen miatt léphetett le. A két pilóta kapcsolata egymással ugyan nem rossz, de a Red Bull már a múltban is többször jelezte (hol teljesen egyértelműen, hol rébuszokban beszélve), hogy a holland köré építené a csapatot*.

*Az előző idényen Ricciardo verte Verstappent, és az aktuális szezon felénél járva is ez a helyzet.

Vagyis Verstappen kivételezett helyzetbe került, ami végül is teljesen érthető módon elgondolkodtatta az F1 egyik legmegbízhatóbb és legkiegyensúlyozottabban teljesítő versenyzőt, aki ezek után nem is mondott nemet a Renault-nak, és az általa kínált örült sok pénznek:

Ricciardót az egyik legjobban kereső pilótává teszi a Renault

Az ausztrál közel hatszor többet kereshet 2019-ben, mint most.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés