Max Verstappen (is) reagált a McLaren döntésére.

Lando Norris és Oscar Piastri kettős kizárása után a Las Vegas-i Nagydíjról a futamgyőztes Max Verstappen villámgyorsan zárkózott fel a világbajnoki tabellán, és már csak 24 pont választja el Norristól, miközben pontszáma megegyezik Piastriéval (aki látványos formahanyatlással segítette elő a holland lendületét).

Így lehet ötszörös világbajnok Max Verstappen az idény végén

Nem egyszerű Max Verstappen helyzete, de nem is lehetetlen.

A hétvégi Katari Nagydíjon Norris akár világbajnokká is válhat, a McLaren viszont úgy döntött, hogy nem könnyíti meg a dolgát: a csapat nem áll be a brit mögé, és nem korlátozza Piastrit, azaz továbbra sem lesz csapatutasítás. A négyszeres világbajnok Verstappen is reagált a wokingiak ezen döntésre:

„Ez tökéletes. Nem lehetne jobban csinálni, mint hogy hagyják őket versenyezni, mert miért mondanák most hirtelen, hogy Piastri többé nem versenyezhet Norris ellen? Ha ezt mondták volna nekem, meg sem jelentem volna, és elküldeném őket a picsába.

Ha igazi győztes és versenyző típus vagy, akkor mész előre, még akkor is, ha hátrányban vagy, különben mi értelme egyáltalán elindulni? Különben felragaszthatod magadra a második számú pilóta címkét, amit szerintem Piastri sem akar.

Nekem most egyenlő a pontszámom Oscarral, még sok mindennek össze kell jönnie, de pont így szép: szabadon versenyezhetnek, és remélem, fantasztikus csatát vívunk egészen a végéig.”

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így lehet világbajnok Lando Norris Katarban

Lando Norris karnyújtásnyira van első világbajnoki címétől.

Ki lesz a világbajnok, ha Norris, Verstappen és Piastri ugyanannyi ponttal zárja a szezont?

Bár az F1 75 éve alatt még soha nem volt példa rá, az idei szezon véghajrája magában hordozza annak a lehetőségét, hogy több pilóta is pontegyenlőséggel zárja a szezont.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés