A fiatal tehetség 2016 végén csapatot válthat, és ez valószínűleg a Ferrari lesz.

Habár még csak idén debütált a 18 éves Max Verstappen, máris mindenki nagy csapatban szeretné látni. A Red Bull, annak ellenére, hogy jelenleg a motorbeszállító hiánya miatt szenved, hamarosan bejelentheti a saját és a Toro Rosso pilótafelállását.

Elképzelhető az is, hogy már jövőre a Red Bull ülésében találja magát a fiatal holland, de az apja, Jos szerint ez jelenleg még nem esélyes.

„Szerintem Max még marad a Toro Rossónál egy évet, hogy tapasztalatot szerezzen, és majd csak utána fog elgondolkodni azon, hogy 2017-et már egy jobb autóban kezdje.”

Pino Allievi, a La Gazzetta dello Sport tapasztalt szakértője úgy vallja, hogy igazából annak van a legnagyobb esélye, hogy Verstappen a Ferrarinál kössön majd ki, Kimi Räikkönen helyére érkezve.

A korábbi kétszeres világbajnok, Mika Hakkinen, aki nemrégiben kritizálta a honfitársa teljesítményét a Ferrarinál, úgy nyilatkozott az Ilta Sanomat újságnak, hogy simán el tudja képzelni, hogy a Ferrari meglépi a dolgot: „A Ferrari mindig is egy olyan csapat volt, akik képesek voltak akár teljesen random döntéseket hozni.”

A jövőre esedékes csere már csak azért is logikus lépés lenne a Toro Rossótól, mert a csapat indulásától 2014-ig Ferrari motorokat használt, majd 2014-2015-ben Renault-ra váltott, ami azonban nem vált be, és jövőre visszatérnek a Ferrarihoz.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés