Nagyon magasra tették a mércét, amikor arról volt szó, mennyire dicsérik Max Verstappent.
Bár Lando Norris nyerte a São Pauló-i Nagydíjat, a nemzetközi sajtó figyelme mégsem a világbajnoki pontverseny éllovasára irányult. A futam után szinte mindenki Max Verstappent méltatta, aki a bokszutcából rajtolva küzdötte fel magát egészen a harmadik helyig, mindezt úgy, hogy egy defekt is hátráltatta a verseny során.
A brit Daily Mail különösen magasra tette a lécet a négyszeres világbajnok – egyébként abszolút jogos – dicséretében, amikor azt írta:
„Verstappen úgy vezetett, mint egy isten.”
Ehhez képest a holland De Telegraaf ennél azért valamivel visszafogottabban, de természetesen elismerően nyilatkozott róla, mondván: „Verstappen ezúttal is lenyűgöző volt, és fantasztikus versenyzésének a harmadik hely lett a jutalma”.
A szintén holland AD „hihetetlennek” nevezte a Red Bull-pilóta teljesítményét, hozzátéve, hogy erről „még sokáig beszélünk majd”. Az osztrák Kronen-Zeitung „varázslatként”, míg a spanyol Marca „történelmi felzárkózásként” írta le Verstappen tagadhatatlnul elképesztő teljesítményét.
(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: