Sebastian Vettel és a Ferrari elbukta ezt az évet, ez pedig egészen fáj a németnek.

Vettel 2010 és 2013 között sorozatban négy bajnoki címet nyert a Red Bull-lal, azóta viszont egészen félelmetes, hogy a Mercedes és pilótái mennyire elérhetetlenek voltak a többi csapat számára, így a Ferrarinak is.

A német ebben a szezonban már egészen közel volt ötödik vébécíméhez – a szezon első kétharmadában vezette a bajnokságot –, ami végül forrófejűsége és műszaki hibák miatt elúszott, ezt pedig még mindig nem igazán tudta megemészteni, ami azért érthető, nem?

Még közel sem biztos a világbajnoki második hely sem, a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas még megelőzheti a hátralévő két futamon.

„Világbajnokságot akarok nyerni a Ferrarival, ez a célom. Nehéz lenyelni, hogy idén ez nem jött össze.”

És már a visszavágásra készül Vettel, persze mi mást mondhatna:

„A következő szezonban mindent meg fogok tenni, hogy Lewis ne szerezze meg az ötödik vb-címét. (...) Jó úton járunk, és őszintén hiszem, hogy 2018-ban az élen lehetünk.”

Hát igen, ebben az idényben csak mérsékelten jött össze a konstruktőri, és pedig a pilóták versenyében:

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés