Jacques Villeneuve szerint mindenki – beleértve a Ferrarit is – Charles Leclerc mellett áll már, és nem Sebastian Vettel oldalán.

A 2019-es idényben Vettel helyett inkább a második F1-szezonját töltő Leclerc számít a Ferrari vezérének. A fiatal monacói nemcsak az időmérőkön nyújt jobb teljesítményt csapattársánál, de a világbajnoki pontversenyben is jobban áll a négyszeres világbajnoknál.

Villeneuve szerint Leclerc felemelkedése, csillogása és csapaton belül támogatottsága egyre csak fokozódni fog, és mindez Vettel kárára történik majd:

„Mindenki azt skandálja, hogy Leclerc, Leclerc, Leclerc, a média, a szurkolók... ez ellen már semmit nem tehet Vettel. Már nem is számít, hogy ilyenkor mennyire vezetsz jól, ha az energia rossz oldalán állsz. Ha valaki eljut erre a pontra, akkor csak szenvedés vár rá, ez a sportág törvényszerűsége.”

Azt is lehet tudni, hogy Vettelnek nem fekszik az autó – a Ferrari elismeri, hogy a versenygép teljes koncepciójával baj van –, Villeneuve szerint azonban ebben Vettel is ludas:

„Ennek semmi köze az autó koncepciójához, hiszen azt a versenyzők visszajelzései alapján tervezték. Tavaly Seb és Kimi volt a két pilóta és nem Leclerc, vagyis ő (Vettel) is részt vett ennek az az autónak a megtervezésében.”

Eközben...

Häkkinen ellenállásra buzdítja Leclerc-t

Szerinte Vettel sem azzal nyert négy világbajnoki címet, hogy félreállt.

(Forrás: f1i.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve