A fiatal négyszeres világbajnok nem nevezné még magát esélyesnek.

Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája óvatosságra inti azokat, akik szerint a Ferrari világbajnoki esélyes a következő évben, és az egyéni címet pedig ő viheti el.

Az elnök, Sergio Marchionne ezen a héten közölte, hogy semmi más célunk nincs a 2016-os idényre, mint a bajnokság megnyerése, és már az első, Ausztrál Nagydíjon maguk mögé utasítsák a komplett mezőnyt.

Vettel szerint, aki a Ferrarival múlt évben nem várt eredményeket tudott elérni, egyet ért abban, hogy hatalmasat fejlődött a csapata, viszont szerinte ez még nem jelent címet 2016-ban.

„A Ferrari és én alapból úgy készültünk 2015-re, hogy ez egy nagyon nehéz év lesz, és nem vártunk abszolút győzelmeket, főleg nem hármat” – nyilatkozta a Munich TZ újságpapírnak.

„Kétségtelen, hogy még nagyon sok mindent kell tennünk a siker érdekében, de nem szabad sosem elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk. A dolgok, amik döcögősen indultak, a végére sima útnak bizonyultak. Úgy gondolom, hogy lassan, lépésről-lépésre kell megtennünk a dolgokat, hogy minden összejöjjön a végére.”

„Persze, most hatalmas a késztetés arra, hogy nagyot gondoljunk, és túl vakmerő célokat tűzzünk ki magunknak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy apró lépések fognak minket a célhoz vezetni. Múlt télen hatalmas felfordulás volt a csapaton belül, sokan váltottak posztot, szóval mindenféleképpen időre van szükségünk. Remélem, hogy jobb évünk lesz idén, de még nagyon sok dolog van hátra.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni