Pedig kapott a német rendesen.

A Ferrari és Sebastian Vettel elmaradtak a 2016-os célkitűzéseikkel, és mikor ez a folyamat egyre keményebbé válik a Scuderiánál, még az olasz sajtó is célba veszi őket.

A német csak nemrég lépett be ez utóbbi tűzvonalába, ami olyan kritikákat fogalmazott meg, hogy a négyszeres bajnok elvesztette a tehetségét.

“Az első headline az volt, hogy ‘Vettel nem olyan rossz’, szóval azt gondolom, hogy ez így fog menni. Egyszer fent, egyszer lent – mondta a német. – Ez csak egy bizonyítéka annak, hogy mennyire megbecsült a csapat Olaszorszagban. Egy rossz napon erősebb a kritika, de csak ezért, mert a Ferrari nagyraértékelt ott. Semmi bajom a Mercedesszel, de nem gondolom azt, hogy minden német automatikusan Mercedes fan. De a Ferrari egy életforma.”

Míg ez a sajtóvihar kellemetlen lehet Vettel szerint, elismerte, hogy ez a helyzet motivációt is nyújt számára.

“Rossz napokon ez egy teher, de jobb napokon hihetetlen feltöltődést ad. Természetesen nem vagyunk elégedettek az eddigi teljesítményünkkel, de ezt nem is tudjuk megváltoztatni egyik napról a másikra. Rengeteg ember olvas újságot, de ami még ennél is fontosabb, az az, hogy hogyan kezeljük ezt mi belülről. Ha a kritika igazságos, akkor tudnkunk kell együtt élni vele, de az is igaz, hogy sok apró dolgot túlzottan is felfújnak.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés