A Porsche családi tanulmányautója nagyon modern, nagyon keveset fogyaszt és külsőre is nagyon rendben van.

Az egyelőre csak tanulmányautóként létező négyszemélyes Porsche háromliteres V6-os és 335 lóerős benzinmotorja mellett egy 95 lóerős lítium-ion cellás villanymotor teszi a dolgát, harminc kilométeren keresztül akár önerőből is elviszi a kocsit egy feltöltéssel. Az ígéret szerint az autó vegyes fogyasztással használva is csak 3,5 liter benzint eszik százon és szén-dioxid-kibocsátása is bámulatos: mindössze 82 g/km.

A Porschénak komoly szándékai lehetnek az autóval, hiszen hétfőn egy videót is kiadtak a kombi Panameráról. A német autógyártó azt próbálja elhitetni velünk, hogy nincs ellentmondás a sportosság és a használhatóság között, a videót elnézve pedig elég jól csinálják, minket legalább is azonnal meggyőztek. Az új autó formatervezésénél ugyan nem ragaszkodtak szigorúan a hagyományos Porsche-stílusjegyekhez, de a Sport Turismo így is nagyon látványos autó lett, belül a legmodernebb technikával: a műszerfalon egy TFT monitor jeleníti meg a fontos adatok mellett a hátsó kamera képét is, a középső műszerfalon pedig egy érintőképernyő könnyíti meg a sofőr életét. A Panamera Sport Turismo gyártásáról – és áráról – egyelőre nincs hír, de biztosak vagyunk benne, hogy a családi sportautóra már nem kell sokat várni.

Tovább:
A 2012-es Forma–1-es szezon emlékezetes pillanatai
Friss Player-cikkek
Player férfias karácsony 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.