Másfél évtized után lehet ismét jelen az autósport csúcskategóriájában.

Tizenöt évvel azután, hogy 2009 végén a világ legnagyobb autógyártójának számító Toyota úgy döntött, hogy leállítja a Formula–1-es projektjét, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hamarosan visszatér az autósport csúcsára. A Racingnews365.com és a Formula.hu értesülései szerint ugyanis

a Toyota kapcsolatba lépett a Haasszal egy lehetséges együttműködés miatt, ami már a következő szezontól, azaz 2025-től életbe lépne.

A két portál információi szerint kezdetben csak szponzori megállapodásról lenne szó (hasonlóan ahhoz, mint amit az Alfa Romeo és a Sauber esetében láthattunk az elmúlt években), amit később technológiai kooperáció követhet, vagyis a Toyota és a Haas együttműködhet az autóalkatrészek gyártásában is – a két portál szerint az sem zárható ki, hogy a Toyota a közeljövőben saját motort is építsen.

A Toyota 2002 és 2009 között szerepelt a Formula–1-ben saját csapattal, 2005 és 2009 között pedig a Jordan, a Midland, a Spyker és a Williams motorbeszállítójaként is jelen volt – mindegyik esetben inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

(Forrás: Racingnews365.com, Formula.hu, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Red Bull: Sergio Pérez helyzete tarthatatlan

Felkészül a Red Bull tartalékpilótája, Liam Lawson?

Kiderült, milyen esetben dobhatja Pérezt szezon közben a Red Bull; nagyon közel a kirúgáshoz a mexikói

Hiába a szerződéshosszabbítás, már a szezon közben kiteheti Sergio Pérezt a Red Bull.

Vettel három szóval gratulált Hamiltonnak, amivel le is írta a brit F1-es örökségét

Szép gesztus ez Lewis Hamilton egykori legnagyobb riválisától.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés