Onnan lehet megismerni a profi cégeket, hogy amikor porszem kerül a gépezetbe és megreccsennek a fogaskerekek, képesek ördögi sebességgel alkalmazkodni az új helyzethez. Ezért válhat a Volkswagenből a dízelbotrány után az elektromos autózás egyik legnagyobb királya.

Épp a napokban tartották az új, egyébként egészen kiváló VW Polo világpremierjét Berlinben. Biztos, hogy sokat fogunk még hallani róla, mert a kilencféle motorral kapható, akár 200 lóerős GTI változatban is elérhető kisautó hiperugrást hajtott végre a prémiumvilágba.

Szinte már nem is kisautó az új VW Polo

Ez nem az a fajta modellváltás, amit észre sem veszünk: a Volkswagen nagyon összerakta a Polo hatodik generációját.

Ha már ott voltunk a bemutatón, és lehetőségünk volt beszélgetni Klaus Bischoff-fal, a VW vezető formatervezőjével, kifaggattuk a márka jövőbeli terveiről, mivel a beharangozóban azt ígérték, 2020-ra 19 SUV és elektromos autók egész serege özönli el az utakat VW-logóval.

Bischoff és az új Polo

Annak lehetünk tanúi, ahogy a Volkswagen éppen újrateremti márkaképét. Az utóbbi időkben bemutatott tanulmányautók előtt le a kalappal, főleg annak fényében, hogy ezeket egytől-egyig valamilyen formában utcán is fogjuk látni – néhány éven belül.

Kétségtelen, hogy a jövőben is lesz még igény benzines és dízelautókra, de az elektromos autók felé biztosan el fog tolódni a mérleg. A jövő nagy kérdése, hogyan fognak közlekedni a népek, a saját jármű birtoklási vágyát mennyire szorítja ki az autómegosztás és az autonóm közlekedés. De a legfontosabb mégis az, hogy olyan autókra van igénye a piacnak, amire felkapja az ember a fejét.

Bischoff amúgy az elektromos autók tervezését azért is tartja különösen érdekes kihívásnak, mert a padlóba helyezett akkumulátorok és a farban helyet kapó villanymotor egészen más elrendezésű karosszéria előtt nyitja meg a teret. Rövidebb túlnyúlású, de magasabb felépítésű formák fognak születni, amelyeknek különösen jól áll a 20-22 colos felni.

“Ez a formatervezők paradicsoma. Teljesen újszerű autókat tudunk alkotni. De fontos, hogy ezeket egyből Volkswagenként tudják azonosítani, elektromos Volkswagenként.”

Az I.D. modellcsalád egyelőre három koncepcióautót kapott, a megvalósuláshoz a legközelebb az I.D. Concept áll, ami nagyjából a Golf külső méreteit és a Passat belső tágasságát tudja egyszerre. A I.D. Buzz sikeresen merít a VW mikrobusz gyökereiből, az I.D. Crozz pedig tovább lovagol az SUV-vonalon.

I.D. Concept
I.D. Buzz
I.D. Crozz

Egy év múlva érkezik a következő koncepció, talán nem lövünk nagyon mellé, ha valamiféle Passat-méretű gépben gondolkodunk. A kisebb méretben az akkumulátor ára arányaiban túl magas lenne, ezért egyszerűen ilyen méretben még nem gazdaságos a gyártás, 6-8 millióért még a legelvakultabb környezetvédők sem vesznek korlátozott használhatóságú elektromos járművet.

A belső terekben a műszerek és a hagyományos kezelőszervek szerepe csökken, mindenre elég egy tablet, és persze tucatnyi USB-csatlakozó, hogy mindenki tudjon egyszerre telefont és tabletet tölteni. Még a tetőablak nyitásához is elég hátralendíteni a kezünket, a kormány pedig automatikus vezetésnél teljesen visszahúzódik a műszerfalba. Ismerd be nyugodtan, neked is vannak olyan hajmeresztő nyaralási emlékeid, ahol szívesebben bíztad volna magad egy automata sofőrre, mint egy kialvatlan szemű pocakos pasasra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Rossz, amikor elmozdul a rakomány, még rosszabb, ha 33 tonnás

Gyönyörű minimalista Paganit alkottak a fiatal dizájnerek

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés