Sejtem ám, miért szántam el magam ilyen nehezen arra, hogy közelebbről is megnézzem ezt a kocsit. Féltem, hogy elragad az örvény és én is elkezdek Zastavát akarni. Volna épp rá okom, nem is egy. Egyrészt történetesen egy ilyen Zaszti volt a családi autónk, amikor megszereztem a jogsimat csaknem harminc éve, tehát eleve nagy bennem a nosztalgikus késztetés. Aztán: tudom azt is, hogy hobbiveteránnak remek választás lenne ez a javarészt hatalmas tömegben legyártott Fiat-alkatrészekből álló jugoszláv licenszmodell; a fenntartása még sok évig egyszerű és olcsó móka lesz. És persze ott a szörnyű időnyomás. A jó állapotú maradék Zastavákhoz való olcsó hozzáférés időablaka hamarosan lezárul; maradnak a feltámaszthatatlan korhadékok, de még azok is túlárazva, és a csilivili, gondozott oldtimerek horror pénzekért.

A képeken látható fehér autó nem veteránozási céllal került a szomszédba. Ez egy elsőautó. Miután az ifjú Marci megszerezte a jogosítványát, olyan kocsit szeretett volna az első évekre, amit ténylegesen vezetni kell; elektronika, kormányszervó, asszisztens rendszerek nélküli, igazi gépet. Nem kifejezetten a Zastava volt a cél, egyszerűen csak pont ez a kocsi tűnt a legmegfelelőbbnek a kevés jó állapotú, még ma is jól használható kocsi közül az ABS-ek, injektorok előtti korból, amiből jó áron kínáltak egy példányt az országban.

A fehér Zaszti igazi bácsiautó. Gondosan karbantartott, viszonylag keveset futott, az utolsó jó néhány évben már szinte nem is használt kedvenc,

amely legtöbbször annak a bizonyos bácsinak a halála után kerül eladósorba, hogy többé ne fogja a port a garázsban. A szomszédaink elmentek Paksra, megnézték, megegyeztek egy másfél évvel ezelőtt se nem nagy, se nem kicsi (de ma már nagyon kicsi), kétszázezres összegben és rögtön el is hozták a kocsit. A néni megsiratta a távozó autót, az új tulajdonosok pedig otthon rögtön nekiláttak a bácsiautóknál tipikus módon a forgalomból kivont, az állásban kicsit elpilledtté vált technika újra forgalomképessé varázslásának.

Nagy dolgokat nem igényelt a kocsi. Csak a fékrendszert kellett alaposan átnézni és helyrehozni, kicserélni a hosszú állás és a bizonytalan szerviz-előélet után cserélendő kopó-fogyó dolgokat, folyadékokat és a Zaszti mehetett is műszakizni. Azóta is vígan jár-kel a környéken. Marci megkapta, amire vágyott; a szivatóval induló, kézi váltós, szervó nélküli kormányzású, karburátoros autót, kézi ablakemelővel, kulcsos zárral, ami már igazán ritkaságnak számít az utakon 2022-ben.

Az igazi ritkaság persze nem ez, hanem a korai, kerek lámpás, egybe krómozott lökhárítós ősmodell lenne, amellyel még 1971-ben Zastava 101 néven elindult a gyártás a ma Szerbia területén található Kragujevacban. Az 1969-ben bemutatott, az 1970-es Év Autója díjat is elnyerő Fiat 128-ból minimális módosítással, a négyajtós karosszéria érdekesen lejtő fenekű ötajtóssá faragásával készült Zastava ebben az időben finoman kimunkált, korszerű autónak számított, a szocialista blokk legkorszerűbb személyautója volt.

A kocsi készült 1,1 és 1,3 literes motorral is, de a legtöbb hazai példányban az 1116 köbcentis, 55 lóerős négyhengerest találjuk. Teljesítménye csupán 55 lóerő, de ha a légszűrő nem koszos, a gyertyák jók, a karburátor tiszta és jól be van állítva, a kipufogórendszer pedig nem lyukacsos, akkor a motor szívesen pörög, erősen húz, az üresen kb. nyolcmázsás autót elfogadható fürgeséggel mozgatja. Ami nem annyira elfogadható, az a 100-110 km/h feletti tempónál érkező szörnyű instabilitás. A kormányzott tenger ilyenkor nagyon elkönnyül, az egyenesfutás esetlegessé válik és a hátsó keresztlaprugós felfüggesztés bizonytalansága is erősödik. Pedig még innen is nyomhatja tovább a kocsinak, aki meri, akár 140-145 km/h-ig. Kellemes meglepetés ellenben, hogy milyen jó, milyen kis pedálerővel működik a fék! A Zastava egyik hatalmas erénye a kortárs szoci autókkal szemben, hogy szervós fékrendszer lassítja, már amennyire a 145-ös gumikkal lassíthatja. A mai kocsikhoz képest viszont így is darabos egy Zastavának szinte mindene.

Bármennyire is már-már nőiesen finom kocsi volt a Zaszti a maga idején a keleti blokkban még a rendszerváltás közvetlenül megelőző időszakban is, még egy ilyen megkímélt példány kilincsei, ajtajai, gombjai is pontatlanul, nehézkesen működnek, csukódnak a kortárs nyugati és japán autókhoz képest.

A fehér autó, hiába futott mai szemmel nézve nagyon-nagyon keveset (csak egyszer fordult át benne az óra: 108 ezer kilométer), mechanikailag egyes pontjain így is zavaróan kopottnak, elöregedettnek tűnik. A futóműelemek lógnak-koppannak, a váltó rettenetesen pontatlan, a kuplung nagyon fent emel ki és a keverékképzéssel sincs minden rendben, pedig emlékszem, hogy újabb korában ez a kocsi egyáltalán nem ilyen kelletlenül reagált a gázadásra. Mindezt persze ki lehet javítani, rendbe lehet tenni. Drukkolok, hogy a szomszéd Zastava ugyanolyan kis precíz-pontos fürgeség legyen egyszer újra, mint a mi autónk volt annak idején.

Bár a kocsi Yugo Skala néven a hazai piacon egészen 2008-ig gyártásban maradt és több mint egy és negyed millió készült belőle, ma már nem könnyű feladat jó állapotú példányra bukkanni. Pláne elfogadható áron. Ez az autó, ami másfél éve kétszázezer forintért reális vétel volt, ma valószínűleg jóval félmillió felett meghirdetve is könnyen és gyorsan találna új gazdát, de akadnak már olyan Zastava-tulajdonosok, akik egy-másfél vagy még több millió forintos ajánlati árral teszik fel autójukat a netre, hátha elviszi valaki.

Ezzel együtt még ma is kínálnak Zasztikat az ezer euró alatti tartományban, de ezek az autók már csak annyi munka és pénz árán lennének hosszú távú megőrzésre érdemes veterán állapotra hozhatók, amit nem biztos, hogy pont egy ilyen egykori keleti Fiat-klón feltámasztására éri meg a leginkább feláldozni. A fehér autóból még lehet hosszú életű, dédelgetett veterán, de a ma elérhető legolcsóbb, legelhasználtabb Zastavákat nem valószínű, hogy megmenti valaki. Akárhogy is lesz, ezek a kocsik is erősen fogynak: ha szeretnél egy ilyen jugoszláv Fiat-klónt, siess a vásárlással, mert vagy nem lesz, vagy drága lesz!

Bennem nem lángolt fel a régi szerelem, így nagyon megkönnyebbültem, hogy most Zastavát is pont úgy nem kell vennünk, ahogy Trabantot se vettünk: