Kevesen tudják, hogy kell hozzá nyúlni egy Aston Martinhoz, de a Bertone közéjük tartozik: a 483 lóerős Rapide családi autónak is szuperelegáns.

Erre persze kevesebb az esély, mint hogy a 007-es észérvekkel próbálja meg lebeszélni aktuális ellenfelét a világ elpusztításáról, de ez mit sem von le a Shooting Brake kialakítású Aston Martin érdemeiből. A dögös külső persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a Bertone százéves fennállása alatt mást sem tervezett, mint dögös autókat, ahogy arról a századik évfordulójuk alakalmából már megemlékeztünk. Bár az angoloknak tervezett kocsik ebbe a válogatásba nem fértek bele, a két cég hatvanéves együttműködése alatt számos gyönyörű Aston is kigördült az olasz autótervező műhelyéből, többek között a 2004-es, szintén Shooting Brake kialakítású Vanquish, amit Jet 2-nek neveztek el.

Az egyedi megrendelésre készült autóban a hátul ülőknek jóval tágasabb fejtér jut, mint a Rapide-ban, a hátsó ülések ledöntésével pedig egészen tekintélyes méretű csomagtér hozható létre. Az Aston Martin persze nem a csomagtartó térfogatával próbálja lenyűgözni a rajongókat, ezért konkrét számokat nem is közöltek, de arra tippelünk, hogy oda még egy minitengeralattjáró is kényelmesen beférne.

A Bertone ezúttal teljes mértékben a dizájnra figyelt, a kocsi hajtásláncához hozzá sem nyúltak, a motorháztető alatt ugyanazt a 483 lóerős, hatliteres V12-es motort találjuk, mint a többi Rapide-ban. Persze az autó gyorsulását (öt másodperc alatt van százon) és a 300 km/h végsebességét bizonyos szempontból fölösleges is lett volna tovább piszkálni, mert hát lássuk be: van olyan, amikor egy Aston Martin még James Bondnak is túl gyors.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve