Ez alatt az összeg alatt is vannak menő darabok. Megmutatjuk őket.

  1. 6 / 6
    Néhány ezer forintos koppintásoktól a három számjegyű összegekig találunk napszemüvegeket a piacon. Sokunknak számít az ár, ezért mi is belőttünk egy korlátot eheti válogatásunkhoz. Fontos azért megjegyezni, hogy bármilyen árkategóriában választhatunk jól vagy rosszul, súlyos tízezrekért is lehet csiricsáré darabokat venni.

    Az elmúlt éveket egyértelműen uralta a Ray-Ban ikonikus formája, a Wayfarer, ami egy olyan időtlen keret a napszemüvegek között, mint Balázs Pali szerint a saját hajkoronája a frizurák között. A (nem létező) kínai másolási statisztikai hivatal toplistáján biztos, hogy dobogós helyen van bizonyos Apple termékekkel egyetemben, de - mint azt a Napszemüveg blogból megtudtuk - akadhatnak kihívói idén.

    A Ray-Ban egy másik klasszikus darabját, az Aviatort is számos cég elkészítette a saját verziójában, de az eredeti Carrerák és Persolok is nagy hatással lehetnek az idei trendekre, akár színes, bohókás, mintás verzióban. Az említett klasszikus darabok frissített verzióit nem kaphatjuk meg a korlátként szereplő összeg alatt, de hasonlóakat, hasonlóan jó minőségben igen. Nézzünk tíz plusz két napszemüveget, amelyek amellett, hogy jól néznek ki, jó befektetések is lehetnek!

    A képen:
    Spy Tice 17.520 Ft

    Smith Gibson 20.700 Ft
  2. 5 / 6

    Jeepers Peepers Franz Wayfarer £16

    ASOS Gunmetal Aviator £10

  3. 4 / 6

    Spitfire Wayfarer £22

    Le Specs Digital Nomad Round £63

  4. 3 / 6

    Polaroid P4139 18.280 Ft

    Ted Baker Carter Aviator £65

  5. 2 / 6

    Police S1561 16.795 Ft

    Police S8538 22.770 Ft

  6. 1 / 6

    Replay RE325 22.990 Ft

    Dunhill 52902 23.900 Ft
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ferrarival ülnénk be egy moziba

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve