Jake szülei valószínűleg a legmerészebb álmukban sem gondolták volna, hogy két nemzetközileg elismert filmsztárt sikerül adniuk a világnak, pedig Maggie Gyllenhaal, Jake nővére is meghatározónak számít a szakmában. Pályafutásuk hajnalán, a már említett 2001-es Donnie Darkóban is együtt szerepeltek. Néhány évvel később jött az első blockbuster, a Holnapután, amelynek anyagi sikere révén azóta Gyllenhaal neve többnyire egyet jelent a minőségi filmekkel.

A 2005-ös esztendő igen termékeny volt a színész számára, ugyanis olyan filmekben játszott, mint a Bőrnyakúak, a Bizonyítás vagy a nagy visszhangot kiváltó Túl a barátságon, amely Oscar-jelölést is hozott számára. Dolgozott együtt a Harcosok klubja rendezőjével is, David Fincherrel a Zodiákus című krimiben. Magánélete botrányoktól mentes, járt Kirsten Dunsttal, Reese Witherspoonnal és Taylor Swifttel is – úgy tűnik, bírja a szőkéket –, de egyik kapcsolat sem fordult komolyra. Újabban szakállasan nyomja, ami nem áll neki rosszul, mert stílusérzéke megkérdőjelezhetetlen. Nézzük, mi teszi őt sikkessé!

Kapucnis-bakancsos

Két semleges szín, két alapvető ruhadarab – a kapucnis pulcsi és a vászonnadrág párosával egy hétköznapon szinte sosem lőhetünk mellé. A bakancs ősziesíti ezt az univerzális összeállítást, ami alá odaképzeltünk számotokra egy burgundi színű pólót, ami az ősz slágere, így beszerzését ajánljuk.

Benetton Slim Fit Chinos £ 37 / H&M Hooded Sweater 6990 Ft / H&M Burgundy T-shirt 1290 Ft / ASOS Chukka Boots With Wedge Sole £ 44

Baseball-szurkoló

A bakancs univerzális darab, kombinálható a tavasz, illetve az ősz egyik legdivatosabb darabjával, a baseballdzsekivel. Gyllenhaal a Yankees szurkolója, de nem viszi túlzásba a rajongást, mindössze egy fekete sapkával jelzi, hogy támogatja a csapatot. Egységes és sportos összeállítás, amelyen jól látszik, az utca és a sport divatja kiválóan megfér egymás mellett, ha ízlésesen keverik.

Levis Jeans 501 Straight £ 75 / H&M T-shirt 2490 Ft / ASOS Varsity Jacket With Quilted Fabric £ 40 / Topman "Peter 2" Brown Boots £ 75 / Basic NY Yankees Baseball Cap € 35

Elegáns dandy

Lehengerlően stílusos a színész ebben a kék öltönyben! A brogue mintás bakancs a szezon egyik alapdarabja, és kiválóan mutatja, az öltöny magas szárú cipővel is működik, sőt, a bakancs az oxford cipő egyik alternatívája is lehet.

H&M Wool Blazer 39 990 Ft / H&M Trousers 12 990 Ft / Canali Cotton-Twill Shirt € 163,72 / Grenson Alfred Brogue Boots £ 205 / Lanvin Square-Frame Acetate Sunglasses € 340

Sorozatunkban hírességek öltözékét vizsgáljuk meg közelebbről, az eddigi részeket itt találod!

(Fotók: Just Jared, fejléckép: The Filmstage)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ránk fér az a mediterrán hangulat, ami a spanyol szépség fotóiról árad

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

További cikkeink a témában