Megnéztük, hogyan öltözködik a brit színész, mert biztosan ragadt valami rá még modellkiarrierje idején, húsz évvel ezelőtt. A bizonyíték? Modell barátnő.

Jason Statham nemcsak modell volt, de komolyan búvárkodott is, 1992-ben a Búvárúszó Világbajnokságon a tizenkettedik helyezést érte el Nagy-Britannia színeiben. Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy kétes ügyletekbe is sikerült bonyolódnia fiatal korában. Színészi pályafutását nagyrészt az angol French Connection divatcégnek köszönheti, rajtuk keresztül ismerkedett meg Guy Ritchie-vel, aki egy sikeres meghallgatás után oda is adta neki Bacon szerepét A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című kultfilmjében.

Ettől kezdve nem volt megállás, jött a Blöff, Brad Pitt-tel és Benicio del Toróval, aztán a Szállító-sorozat, vele a világhír és Jason belekerült a brit keményfiú szerepébe, amiben egyértelműen jól érzi magát. A Feláldozhatók akciósztár-világválogatottjában is természetesen ott van, de ami miatt óriási felhajtás van körülötte, az az, hogy Rosie Huntington-Whiteley-val jár, aki a leghíresebb modellek közé tartozik. Tonnányi lesifotó készül róla, aminek nyilvánvalóan nem mindig örül, de legalább mi is meg tudjuk nézni, mit visel a szürke hétköznapokon.

Pólóinges krúzolás

Hollywood déli része nem lehet rossz hely, főleg, ha süt a nap, ilyenkor még Stathamnek is megjön a kedve egy kis vásárláshoz. A lesifotósok természetesen ez alkalommal is sikeresen lekapták a színészt, aki még akkor is feltűnő, ha ilyen hétköznapi ruhákban indul neki az utcának. Egy fekete pólóing, egy semleges színű nadrág és egy fehér bőr sportcipő, egy-két fém kiegészítővel férfias és egyszerű összeállítást eredményez, amit bármelyik korosztály viselhet. Ajánljuk!

Lacoste Short Sleeve Classic Pique Polo $ 66,99 / Zara 5 Pocket Comfort Trousers 9595 Ft / Diesel D-78 Leather Trainers £ 72 / Armani Exchange AX2103 Watch Silver Stainless Steel Bracelet £ 125 / ASOS Gold Aviator Sunglasses £ 8

Férfi fehér kötött pulcsiban?

Feltehetőleg a bulvársajtó elől való elrejtőzés miatt visel baseball sapkát és napszemüveget egy szimpla városi barátnős csavargáshoz. Ez persze nem jelenti azt, hogy a színek ne passzolnának, a bővebb szabású nadrág és a hasítottbőr cipő kontrasztjára rásegít a fehér kötött pulóver, ami teljesen semleges. Az őszi napokhoz passzolhat egy ilyen pulcsi, ne ódzkodjunk a fehértől!

Analog Twill Trousers AG 5 Pocket £ 57 / Zara Shawl-Collar Sweater 13 995 Ft / Zara Brushed Desert Boot 22 995 Ft / Jeepers Peepers Franz Wayfarer Sunglasses £ 16 / Blank Master Pinstripe Baseball Flexfit Cap € 14,95

Zakóban a premierre

Egy akciófilmsztárnak vannak bizonyos kötelezettségei, ilyen például a filmpremieren való megjelenés. Statham az ilyen alkalmakkor sem hazudtolja meg önmagát, és hozza a férfias, egyszerű, de stílusos összhatást. A zakó a pólóinghez úgy passzol, mint Lionel Messi a Barca játékstílusához, a farmer és a bőrcipő szintén. Egy klasszikusan férfias összeállítás, amit a helyes méret megválasztásával bárki könnyedén a magáévá tehet.

Dunhill Cotton Polo Shirt € 225 / Paul Smith Slim-Fit Pindot Wool-Blend Blazer € 880 / Acne Max Pure Slim-Fit Jeans € 190 / John Lobb Becketts Classic Oxford Shoes € 1180 / Brioni Metal and Horn Rectangular-Frame Sunglasses € 570

Sorozatunkban hírességek öltözékét vizsgáljuk meg közelebbről, az eddigi részeket itt találod!

(Fotók: Just Jared)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában