A magazin Swimsuit Issue című különszámának címlapjáról azt mondják, csakis a legkáprázatosabb testű szupermodellek kerülhetnek rá. Megnéztük, ez igaz-e.

  1. 10 / 10

    1979–1981: Christie Brinkley

    Ötvennyolc évesen is észbontóan néz ki a modellként, fotósként, íróként és színésznőként is ismert Christie Brinkley. Ő volt az első, akinek sorozatban háromszor sikerült felkerülnie a Swimsuit Issue címlapjára. Külsejéhez úgy tűnik, némi ész is párosult, hiszen minden idők egyik legtöbbet kereső amerikai modelljéről beszélünk, nem mellesleg több mint ötszáz magazin borítóján szerepelt. Ja, és ha nézed a Parks and Recreation című vígjátéksorozatot, akkor pont a legutóbbi részben láthattad.

  2. 9 / 10

    1986–1988, 1994, 2006: Elle MacPherson

    A MacPherson név világszerte ismerősen cseng (nem, most nem a futóműre gondolunk), Elle tartja a rekordot a Swimsuit Issue címlapjával kapcsolatban: ötször szerepelt rajta. A nyolcvanas évek egyik legkeresettebb modellje volt, majd a kilencvenes években színésznőként is bizonyított. Magas, vékony és izmos a mai napig, de nekünk nem a címlapokról, hanem a Jóbarátok-ból maradt meg; ő játszotta ugyanis Janine LaCroix-t, a táncoslányt, aki Joey szobatársa, majd barátnője lett.

  3. 8 / 10

    1997: Tyra Banks

    Az első afroamerikai, aki a különszám címlapján szerepelt, saját tévésorozata van, és a Time magazin évek óta a világ legbefolyásosabb személyiségei között tartja számon. A családon belüli erőszakra és a feketékkel szembeni diszkriminációra számos esetben felhívta a figyelmet népszerűségét kihasználva. Tyra Banks sokra vitte, de vajon hol tartana most a '97-es címlap nélkül?

  4. 7 / 10

    2000: Daniela Pestova

    A cseh modell anyanyelvén kívül négy nyelven beszél, és olyan magazinok hevertek a lábai előtt, mint a GQ. Dolgozott a L'Orealnak és a Victoria's Secretnek is, de élete fő művének bizonyára három gyermekét tartja.

  5. 6 / 10

    2003: Petra Nemcová

    A szintén cseh Petra Nemcováé az itt szereplők közül az egyik legkihívóbb borító, egyben a legszomorúbb történet. 2004-ben Thaiföldön nyaraltak vőlegényével, amikor az az elmúlt évszázad legnagyobb cunamija arra a partszakaszra csapott le, ahol éppen tartózkodtak. A fotósként dolgozó Simon Atlee holttestét később Szumátra partjainál találták meg, Petra viszont szerencsésebb volt, bele tudott kapaszkodni egy pálmafába, amit nyolc órán keresztül el sem engedett. Medencecsontja eltört és belső sérüléseket is szenvedett, de manapság újra bombaformában van, egyébként egy jótékonysági szervezetet is alapított.

  6. 5 / 10

    2005: Carolyn Murphy

    Egy huszonkét éve tartó pályafutás van a Panama Cityben, Floridában született hölgy mögött. Tizenhat éves kora óta mondhatja el magáról, hogy modellként dolgozik, amelyben olyan sikeres, hogy választották már a legjobbnak a Vogue olvasói, dolgozott a legnagyobb nevű fotósokkal (például Mario Tesinóval) és arca volt a leghíresebb luxuscégeknek (például a Guccinak). Ezeket az eredményeket nem is csodáljuk – Carolynt magát viszont igen.

  7. 4 / 10

    2007: Beyoncé Knowles

    Sean 'Jay-Z' Carter óriási hatással volt/van a popzenére, de legnagyobb teljesítményének mi személy szerint azt tartjuk, hogy befűzte Beyoncét. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb popdívájának tartott énekesnő több mint 75 millió lemezt adott el eddig, eredményeit felolvasni hosszabb ideig tartana, mint bemagolni James Joyce Ulysses-ét, úgyhogy csak egy pillanatig időzünk el pályafutásának egy mérföldköve, a Swimsuit Issue címlapja mellett.

  8. 3 / 10

    2010: Brooklyn Decker

    Ismét egy amerikai bombázó következik, aki a hat éve aktív a modellszakmában. Andy Roddick teniszező a férje, és manapság a színészi pálya felé is kacsintgat; először Adam Sandler mellett láthattuk a Kellékfeleség-ben, amiben ő alakította azt a csajt, aki mellett Jennifer Aniston egy lepusztult Magdi anyusnak tűnt, de komoly szerepet kapott az idei Csatahajó című blockbusterben is.

  9. 2 / 10

    2011: Irina Shayk

    Irina Shayk 2010 óta Cristiano Ronaldóval jár. Nyugalom, nyugalom, remélhetőleg neki is csak idő kérdése, amíg rájön, hogy ez mit is jelent. Főleg úgy, hogy az a hír járja, hogy a focista másfelé kacsintgat. Ha ez igaz, akkor Cé Ronaldo roggyant elmeállapotára vonatkozó feltevéseket akár bizonyítottnak is tekinthetjük.

  10. 1 / 10

    2012: Kate Upton

    Az idei év legfényesebben ragyogó sztárja Kate Upton, aki behúzta az idei Swimsuit Issue-címlapot is. Az amerikai modellt tárt karokkal fogadta a divat világa, mivel Marilyn Monroe-ra hajazó, formás külseje által végre egy egészségesebb, szexualitással telített nőideált tud felmutatni. És ez nekünk sincs ellenünkre, sőt!

    Tovább:
    A legfrissebb Player-cikkekhez
    A rovat többi cikkéhez
    A világ legkeresettebb topmodelljeihez

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában