Egyelőre minden nagyon képlények, a gyanú és a forrás is, mindenesetre az időzítés tökéletes, a spanyoloknak rámehet az Eb-je az erőszakbotrányra.

A hír szerint, amit több spanyol lap is megírt, hat éve,

2012-ben az akkori spanyol U21-es válogatott három tagja, David De Gea, Isco és Iker Muniain megerőszakolhattak egy nőt.

Ami kissé labilissá teszi a sztorit, az az, hogy a sértett erről az egészről egy híres-hírhedt spanyol pornófilm-rendező, Torbe bírósági tárgyalásán beszélt. Torbe kiskorúakkal közösült és készített ezekről videofelvételeket, emiatt állították bíróság elé. Ráadásul az eset hat éve volt, és épp az Eb rajtjának napján szivárgott ki. Ettől még persze lehet igaz.

Az Eldiario.es azt írtja, még 2015. június 3-án történt a tanúvallomás, azóta nagy a csend róla. A hivatalos rendőrségi jelentésben csak Iker Muniain és David De Gea neve szerepel, Iscóé nem, mert állítólag De Gea nem mondta meg, ki ő, a nő pedig nem ismerte fel.

A jelentések szerint De Gea nem erőszakoskodott, de ő vette rá szóbeli és testi kényszerítéssel, hogy Iker Muniainnal és Iscóval is közösüljön, miután azok felcsábították a hotelszobába. Klasszikus kisslászlózás lehetett tehát.

Hogy végül Isco volt-e vagy sem, az Eb szempontjából indifferens, hiszen nincs a szűk keretben, De Gea viszont igen, sőt, pillanatnyilag nemigen van nála jobb kapus a világon. És az komolyan felboríthat mindent a selecciónnál, ha most elkezdenek vizsgálódni. Sőt, már így is, fejben.

Ami viszont még szintén kételyt ébreszt, hogy a híresen hiteles The Sun írta meg azt, hogy De Geát hazaküldik az Eb-ről. Ezt persze cáfolták is rögtön hivatalosan.

Mi csak remélni tudjuk, hogy mindez nem történt meg, és nem borítja fel az Eb-t alapjaiban.

A spanyolok végső győzelmére 6.25-szörös pénzt adnak. De ez most nőhet. Fogadsz?

(Forrás: as; fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában