Nyerni kellene Izland ellen, legalábbis, ha a továbbjutás a cél. Persze ők is ugyanígy állnak a meccshez, így minden bizonnyal izgalmas 90 perc elé néz a két csapat.

A válogatott az osztrákok ellen kezdi meg a szereplését az Eb-n, majd a második meccsen Izland következik.

Izland a legutóbbi vébéről csak a pótselejtezőn maradt le, az Eb-re viszont már magabiztosan kijutottak, miután a csehek mögött a másodikok lettek az A-csoportban. (Ugye ez volt az a hatos, ahol a hollandok csak a negyedik helyre voltak jók.) A hollandokat kétszer is megverték, sőt még gólt sem kaptak, de a törököknek is lőttek otthon egy hármast.

A szigetország mindössze 332 ezer lakost számlál, de az utánpótlásrendszerük egészen fantasztikus: jelenleg 80 olyan játékosuk van, aki külföldön játszik. Gylfi Sigurdsson az egyik közülük, és ő számít a csapat legnagyobb sztárjának is. A Swansea-ban futballozik, a Premier League idei szezonjában pedig tizenegy gólig és két gólpasszig jutott. Mellette még Eidur Gudjohnsen neve lehet ismerős, ő korábban a Chelsea-ben és a Barcelonában is játszott, és ugyan már 37 éves, de a pályán és az öltözőben is rendkívül fontos tagja ennek az izlandi csapatnak. Ahogy a csapatkapitány, Aron Gunnarsson is, aki a a középpályán okozhat majd gondot.

Gylfi Sigurdssonra nagyon kell majd figyelni

Mellettünk szól, hogy az eddigi tíz egymás elleni meccsből hetet megnyert a magyar csapat, és csak háromszor kapott ki. Legutóbb 2011-ben találkozott a két válogatott, akkor egy barátságos meccsen 4–0-ra győztünk. Plusz az is jó jel, hogy Izland a legutóbbi kilenc meccséből hatot elveszített, igaz a vesztes meccseken a legjobbjaik általában nem léptek pályára.

Az osztrákok után tehát Izlanddal játszanak Dzsudzsákék, június 18-án Marseille-ben, 18 órától.

Az izlandiak kerete:

  • Kapusok: Hannes Thór Halldórsson (Bodö/Glimt), Ögmundur Kristinsson (Hammarby), Ingvar Jonssón (Sandefjord)
  • Védők: Birkir Már Saevarsson (Hammarby), Ragnar Sigurdsson (FK Krasznodar), Kári Árnason (Malmö FF), Ari Freyr Skúlason (OB), Haukur Heidar Hauksson (AIK), Sverrir Ingi Ingason (KSC Lokeren), Hördur Björgvin Magnússon (Cesena), Hjörtur Hermannsson (Göteborg)
  • Középpályások: Aron Einar Gunnarsson (Cardiff City), Emil Hallfredsson (Udinese), Birkir Bjarnason (Basel), Jóhann Berg Gudmundsson (Charlton Athletic), Gylfi Sigurdsson (Swansea), Theódór Elmar Bjarnason (AGF), Rúnar Már Sigurjónsson (GIF Sundsvall), Arnór Ingvi Traustason (IFK Norrköping)
  • Támadók: Eidur Gudjohnsen (Molde), Kolbeinn Sigthórsson (Nantes), Alfred Finnbogason (FC Augsburg), Jón Dadi Bödvarsson (Kaiserslautern)
  • Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson

Itt van a magyarok 23-as Eb-kerete: mind az öt Fradi-játékos utazik

A magyarok Ausztria elleni győzelem 4.9-szeres pénzt ér, ennyire nem hisznek bennünk. Te viszont nyerhetsz a csapattal együtt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés